A. O. Esther - Frigg Rokkája


Ki tudja mit rejt a Sors?

Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…


Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?“

Amint kézhez kaptam a könyvet, rettentő jó első benyomások értek. A borítót díszítő mintázat, a rúnák, majd belül a rajzok, mind-mind szép és kimunkált részlet, ami rögtön megfogott.


Ám a feldobottságom azonnal elhagyott az első fejezet torokszorító, szomorú és elgondolkodtató nyitásával. A megrázó jelent ellenére megmutatkozott pár, a szívemhez szóló részlet. Ilyen Alex és Sonja személyisége, testvéri kapcsolata, melyben Alex mintázza a sztoikus nyugalmat, és okosan kezeli a kialakult helyzetet. Kedves szereplő, akit már ekkor képtelen az ember nem szeretni. Hisz igazi védelmező nagy bátyó, kemény külsővel, de lágy szívvel. Eközben Sonja látszólagos törékenysége és művészlelke olyan bátor személyt takar, akinek elég erős a gerince, hogy kiálljon magáért és a szeretteiért. Kettejük kapcsolata rendkívül szoros, valami a múltból jobban összeköti őket, mint egy átlagos testvérpárt.

Amint pozitívabb hangvételűre vált a cselekmény, Sonja megismerkedik egy titokzatos idegennel, akiről nem is sejti, milyen jól ismeri már… Amikor Einarr és Sonja először találkozott, csak azt éreztem, hogy nagyon kellett már a lelkemnek egy ilyen jelenet, egy ilyen páros, akikből már a kezdetek kezdetén érződik, hogy nem taszítják el egymást a kétségeken őrlődve, hogy őszinték egymáshoz, és képtelenek lennének megtagadni egymást. Megtestesítik a tökéletes párost, akiknek vannak hibáik, nézeteltéréseik, de megoldják azokat, és minden rosszal együtt is egymást választják, dacolva bárkivel és bármivel. Ezek miatt tudtam oly’ könnyen megszeretni őket, a személyiségüket, az egész lényüket.

Csakhogy minden jó mellett van valami rossz. Ugyan a kötet humoros, gördülékeny és könnyen magával ragad, a megteremtett világ, a múlt, a vikingek ideje túl korszerűnek érződik. Fokozatosan tűnik elő, hogy elnézőbbek, mint azt egy kegyetlen vikingtől várná az ember, hogy a higiéniás állapotuk jóval meghaladja a korét, és hogy magasabb színvonalon élnek, mint képzelnénk. Viszont a kérdések feltűnésével egy időben előkerülnek a lehetséges magyarázatok is…

Éppen emiatt olyan fontos az időszerkezet. Mindig is imádtam azzal foglalkozni, hogy vajon miként telik az idő, egyenes lefolyású, vagy sem? Esetleg önmagába torkollik, és ismétel? Ez a kötet teret biztosított, hogy találgathassak, és meg is tettem. Hisz az a sok eltérés az általunk elképzelt viking világról gyökerezhet abban, hogy Einarr világa nem annak a 2024-nek a múltja, melyben Sonja élt, és Sonja világa sem annak a 924-nek a jövője, melybe belecsöppent. Mert a sok változtatás beiktatásával, az a 924 lehet, hogy teremtett egy új jövőt, mely nem is hasonlít Sonjáék világára, hisz már teremtett egy új jelent is. Mindez  érdekessé és élvezetessé varázsolta a történetet.

Míg az időszerkezeten töri az ember a fejét, a cselekmény száguld, és felvett jó néhány kérdést.

Miért hoz Frigg Rokkája 924-be? Mit jelképez a napkereszt? Honnan olyan ismerős Sonja számára a múlt környezete? Mit jelentenek a különös álmai? Mégis mivel magyarázható a feltétlen kötődése? Miért lesz folyton ármánykodások áldozata? Hova vezetnek ez eltemetett emlékek? Mi az igazság, mi lappang a háttérben, ami sűrű, átláthatatlan akadályt képez a boldog élet felé vezető úton? Vajon mi vár még rá, és szerelmére, Einarra?


Mindezekre fokozatosan kapunk választ, ám a válaszok újabb kérdéseket szülnek, így egy végeláthatatlan láncolatot alkotnak, amit körülvesz a művészi kétszínűség és sötét ármánykodások sorozata.

És a végén, mikor már összeérnének a szálak… Nem kapjuk meg azt a kegyelmet, hogy fellélegezhessünk megkönnyebülésünkben, sőt az események még inkább elszorítják az ember torkát. Kegyetlen befejezés, ami azonnali folytatást kíván…

Köszönöm A. O. Esthernek és a Kildarának, hogy elolvashattam ezt a kötetet, amely az utolsó kötet végső szaváig nem hagy majd nyugtot számomra.

(bővebben a Kildara oldalán)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Michael J. Martinez – A Daedalus-incidens

Cassandra Clare - Holly Black: A bronzkulcs

Seanan McGuire – Minden szív kaput nyit

Krausz Emma – Osztálykép

Könyvek sokkoló befejezéssel