Gail Carriger: Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?


~A történetet már remekül felvázolta a könyv hátlapja, de lássuk valóban olyan jó-e a tartalom. Alexia Tarabotti, aki egy igen szókimondó vénlány a konzervatív Angliában, több szempontból is igen nehéz helyzetben van, hát még ha a fél alvilág ferde szemmel néz rá miután szét esernyőzött egy vámpírt. De ebben a könyvben nem a megszokott London fogad minket oh, itt igenis mindenki tud a vámpírokról, szellemekről és vérfarkasokról. A könyv krimi szála nincs erőteljesen felvonultatva, de szerintem ez senkit sem zavar ha egyszer itt van nekünk Lord Maccon a vérfarkas gróf. Alexia és a gróf kapcsolata szép lassan megerősödik, és a cselekmények is erre fektetik a hangsúlyt hisz kit érdekel, ha pincébe vagyunk vetve, amíg szerelmünk mellettünk van meztelenül. Persze fogjuk meg erősen mert ha eleresztjük vérengző farkassá válik...
A könyvnek egyik hatalmas erőssége a stílusa, Gail Carriger kissé gunyorosan és meglepően kreatívan fogalmaz ami, miatt szinte falni lehet az oldalakat. A másik pedig a karakterek akik rendkívül sokoldalúak. Ott van a fő páros Alexia és Conall, akik kissé gyerekesek, és forró fejűek, Lyall professzor, aki mindig hideg fejjjel gondolkodik, vagy Lord Akeldama aki egy vámpír Magnus (de komolyan!). A könyv emellett csípős kor kritikát is alkot, aminek bemutatására remek lehetőséget szolgál Tarabotti kisasszony, és annak családja.
De azért vannak apróbb, és nagyobb hibák. Személy szerint kevésnek éreztem a betekintést ebbe a világba, egy rendes kifejtés a bolyokról a NYIHA-ról és hasonlók jól jöttek volna. Meg a polipokról... komolyan mi van a polipokkal?
A másik, a néha abszurd jelenetek, mint a fent utalt pincés alkalom. Vagy lássuk be vajmi kevés esély van rá, hogy a királynő látogatása alkalmán megjegyzi, de jó hogy összejöttök mert már mindenkit idegesített a szerencsétlenkedésetek. Nem ezt nehezen hiszem.
Mindenesetre, egy dolgot biztosan megtanultam, sose hagyd otthon a napernyődet!

Kedvenc szereplők: Alexia Tarabotti, Lord Maccon, Lord Akeldama, Bimfy, Floote
Amit szerettem: a stílus, a karakterek, a kor bemutatása, Alexia-Maccon szópárbajok
Amit nem szerettem: kevés infó, abszurd szerelmes jelenetek
Kedvenc idézet:"– Rémes lehet szegénynek – szólalt meg Alexia, mert nem bírt tovább hallgatni. – Emberek gondolkoznak, ráadásul az agyukkal, és pont a szomszédban! Ez igazán tragikomikus."
10/9

Megjegyzések

  1. Nekem is nagyon tetszett a könyv, főleg a stílusa és igazad van én is többet olvastam volna erről az elképzelt vámpíros, farkasos, szellemes világról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy más is érezte az információk hiányát :)
      De már alig várom a második részt és abból hátha többet is megtudunk erről a Londonról!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anne Bishop – Holló a hollónak

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Michael J. Martinez – Az Enceladus-krízis

Cassandra Clare - Holly Black: A bronzkulcs

A. O. Esther – Frigg rokkája II.