Kocsis G. István - Nikola Tesla és az univerzum titkai

NikolaTesla és az univerzum titkairól egy kicsit, azaz az első életrajzi könyvem. 
Az emberiség történelmében sok nagy filozófus, számtalan híres természettudós és megannyi nagy feltaláló munkálkodott a társadalom, a tudomány és a technika fejlődésén.
Kevesen voltak azonban olyanok, akik mindhárom területen kimagaslót alkottak. Közülük is az egyik legnagyobb hatású személyiség kétség kívül Nikola Tesla volt.


A könyvben végigkísérhetjük rendkívüli életét a születésétől kezdve egészen a haláláig, és közben megismerhetjük azokat a titkokat, amelyeket határtalan tudásvágya és rendkívüli képességei révén ismert meg a körülöttünk lévő világról. A könyv ezért nemcsak a műszaki érdeklődésű szakemberek számára lehet érdekes olvasmány, hanem azoknak is, akik szellemi fejlődésükhöz keresnek hasznos ismereteket.

Áll a könyv hátulján, és teljes mértékben igaz is! Egyesek szerint (Ninja DeltoidMacska) vallást kéne alapítanom, vagy legalábbis terjesztenem Tesla igéit, mert annyira magasztalom. Tény, hogy nagyra becsülöm, mert kivételes ember volt elképesztő ötletekkel, amiket (ha nem is mindet) meg is valósított. Ezért most megpróbálom rövidre fogni, hogy miért is érdemes tanulmányozni ezt a könyvet és így egyben az ő életét, mert akár 20 oldalt is tudnék írni róla. Higgyétek el nem volt egy unalmas, lassan vánszorgó élete, sőt már a gyermekkora is igen érdekes volt, nemhogy a továbbiak. De a legfontosabb, hogy ez a könyv feltárja a köré telepedett homály mibenlétét. Hogy ez miért olyan fontos? Mert egyrészt evidens, hogy élete titkait felfedjük, de az már nem annyira, hogy meg is tudjuk ki ő. Értsd úgy, hogy nem egy olyan ember van, akinek fogalma sincs arról ki vagy mi az a Nikola Tesla. Pedig a mai világunk meghatározó alapjait fektette le hihetetlen mértékű elhivatottsága által. Ha nem lett volna most szegényebbek lennénk jó pár használati eszközzel (hideg fényű izzó, rádió, részecskegyorsító:), stb.) És szerintem jogosan kiérdemelte, hogy a neve legalább egyszer előforduljon egy emberöltő alatt. Szóval, ahogy az író is említette mindenkinek megfelelő olvasmány, bár akad benne egy-két fizikához igazán közel álló leírás, amit nem gond, ha nem ért az ember (mint jó magam sem), mert semmit nem von le az értékéből.
≈Mint leszűrhető mindenkit biztatok az elolvasására! Hajrá!
10/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Emmi Itäranta – Tiltott álmok városa

Az ég a földig ér

Jasper Fforde – Monokróm

John Cure - A gonosz új arca

Szaszkó Gabriella – Nyisd ki ezt a naplót!