🌸 2016 könyvekben 🌸
Vendégbejegyzés - Lollynymph
Egyre közeledik az év vége, úgyhogy arra gondoltam, hozok egy kis évösszegzős dolgot, már ami a könyveket illeti. Idén, legalábbis mostanáig, az újraolvasásokkal együtt 99 könyvet pusztítottam el (csak meg lesz az a száz!), ebből 6-ot hagytam félbe. Most pedig segítségül hívom a Molyt és jöjjenek a kérdések! (Újraolvasásokat direkt nem vettem a válaszlehetőségek közé.)
Egyre közeledik az év vége, úgyhogy arra gondoltam, hozok egy kis évösszegzős dolgot, már ami a könyveket illeti. Idén, legalábbis mostanáig, az újraolvasásokkal együtt 99 könyvet pusztítottam el (csak meg lesz az a száz!), ebből 6-ot hagytam félbe. Most pedig segítségül hívom a Molyt és jöjjenek a kérdések! (Újraolvasásokat direkt nem vettem a válaszlehetőségek közé.)
1. A legjobb könyv, amit 2016-ban olvastál?
Az ember, akit Ovénak hívnak. Hihetetlenül sokat adott nekem ez a könyv, de tényleg. Egyszerűen zseniális, minden egyes embernek a kezébe nyomnám.
2. A legrosszabb könyv, amit 2016-ban olvastál?
Ha nem számítjuk azokat, amiket félbehagytam, akkor a Fogoly a sötétben. Komolyan, én szeretem a sötét témákat, meg minden, de ez egyszerűen gyomorforgató volt, és nem csak egyszerűen ennyi, hanem emellett még unalmas, logikátlan, sekélyes, satöbbi... Úgyhogy köszönöm a lehetőséget, de nem kérek a folytatásból, az tuti biztos.
3. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál?
Eredetileg a Kardok viharát akartam mondani, viszont rájöttem, hogy azzal olyan sokáig piszmogtam, hogy 2015-ben kezdtem el, de 2016-ban fejeztem be, úgyhogy nem ér. Ezért a választottam a Halálkúra, ami ugyan összetörte a szívemet apró darabokra, de szerintem fantasztikus lezárása az Útvesztő-trilógiának, és a három közül számomra a legjobb rész egyértelműen.
4. Legnagyobb csalódás?
John Green: Alaska nyomában. Sajnálom srácok, ez van... Rengetegen szeretik ezt a könyvet, de nekem egyszerűen felállt tőle a szőr a hátamon. És iszonyúan sajnáltam, mert alapjáraton szeretem John Greent és a Csillagainkban a hiba is nagyon tetszett tőle. Ezért is volt olyan nagy csalódás ez a könyv.
5. Legnagyobb meglepetés?
Attól függ, honnan nézzük. Amelyik a legnagyobb meglepetéseket okozta, az a Nincs mit irigyelnünk a világtól volt, Barbara Demick-től. Egyrészt amiatt, mert nem gondoltam volna, hogy egy dokumentum jellegű regény az egyik kedvencemmé válik, másrészt pedig azért, mert a könyv elolvasása után jöttem rá, hogy mennyire érdekel Észak-Korea.
6. Kedvenc új szerző? (debütáló vagy számodra új)
Fredrik Backman. Miután elolvastam Ove történetét, vadászni kezdtem a másik két magyarul megjelent regényére és ugyan még csak az egyiket olvastam el, kijelenthetem, hogy a jelenlegi kedvenc írómmá vált. Komolyan, ennek az embernek még a bevásárlólistáját is elolvasnám, zseniális.
7. Legújabb kedvenc karakter?
Ove... ismét. Nem tehetek róla, ez a könyv meg tudja váltani az ember életét, de tényleg.
8. Egy könyv, ami megríkatott idén?
A bronzkulcs. Sokszor. Konkrétan egy estét bőgtem végig a végétől és még legalább két hétig szomorkodtam miatta. Cassandra Clare és Holly Black szerintem a rajongók könnyeiből merítik az ihletet.
9. Egy könyv, ami boldoggá tett?
Nyilván rengeteg ilyen volt, de az egyik, ami most hirtelen eszembe jutott, az a Harry Potter és az elátkozott gyermek. Tudom, tudom, nem tökéletes, sőt... De mégis boldoggá tett az érzés, hogy egy kicsit újra belemélyedhetek a HP világába.
10. Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál?
Már régóta meg akartam nézni az Egy különc srác feljegyzéseit, és a film szerintem még nagyobb hatással volt rám, mint a könyvváltozat. A másik ilyen A dán lány volt, amiből ugyan csak a filmet láttam, de valamikor szeretnék sort keríteni a könyvre is.
11. A legszebb könyv, amit idén vásároltál?
Ugyan a Legenda-trilógiát már korábban olvastam, viszont idén sikerült saját példányra szert tennem mindegyik részből, és egyszerűen imádom a borítókat, szerintem gyönyörűek!
12. Új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél?
Gyorsan felpillantottam a kívánságlistámra, és azok közül a könyvek közül is van rajta jó sok, amik idén jelentek meg. Például Lionel Shrivernek az új könyve, a Nagy testvér, vagy az Esővágy, On Sai-tól, aminek már a borítója is megvásárlásért kiált.
13. Könyvek, amiket el szerettél volna olvasni, de nem sikerült?
Már régóta szeretnék belekezdeni a Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiába és a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei is sok ideje várat magára, azonban idén valahogy nem jött össze a dolog. De nem baj, majd jövőre!
14. Melyik könyveket szeretnéd még elolvasni idén?
Idén úgy döntöttem, hogy szeretnék elolvasni egy karácsonyi klasszikust, hogy ráhangolódjak az ünnepekre és Dickens Karácsonyi énekére esett a választásom, szóval azt még mindenképp szeretném beszuszakolni az ünnepekre. Valamint reménykedek benne, hogy a karácsonyi szerzeményeimnek egy részét is még idén el tudom olvasni, főleg az új kiadásos Dorian Gray vonz nagyon, és Fredrik Backman harmadik regénye, A nagymamám, azt üzeni, bocs.
15. Mi lesz az első három könyv, amit 2017-ben fogsz olvasni?
Először is minden, amit az előző pontból nem sikerül elolvasnom... De egyébként most nincs ezeken kívül olyan könyv, amit olyan égetően szeretnék elolvasni, úgyhogy majd válogatok. Nagyon remélem, hogy hamar kijön A bronzkulcs magyarul, mert valamikor év elejére van kitűzve a megjelenés, és azt most mondom, hogy aznap ott fogok toporogni a könyvesbolt előtt!
Nektek milyen az idei könyves termésetek?
MeowMimi~
Ugye szólsz ha jön a Bronz kulcs magyarul? Már nagyon várom :)
VálaszTörlésigen, igen, mindenképp szólni fogok! 😊😌 és hidd el, átérzem a várakozást!
Törlés