John Cure - A fekete esernyős férfi
Ha valaha is felmerült benned, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, vagy hogy nincs minden kutatásból szerzett információ a nagyközönség elé tárva, vagy hogy nagyobb erők munkálkodnak egyesekben, olyanok, amiket elképzelni sem mersz, akkor ez a neked való könyv.
A fülszövege:
1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol – a nevelők legnagyobb döbbenetére – furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával…
2015-ben több magyar nagyvárosban – ahogy a világ számos pontján – különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő.
Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik.
Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik?
És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek?
A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.
Valóban nem eresztett. Imádtam John leírásait, még ha néhol gyomorforgató témákat is boncolgatott, vagy ha furcsa képtársításokkal is élt. Eddig minden könyvében képes volt úgy megfogalmazni minden mozzanatot, rezdülést, hogy magam előtt láttam a cselekményt, mintha filmet néznék, csak sokkal fókuszáltabb, és jelentőségteljesebb. Itt nem kalandozhat el a figyelmünk egy háttérben meghúzódó mozdulatra, hanem mindenegyes szó megköveteli a teljes figyelmet. Ennek fényében viszont hihetetlen, milyen meglepetést tud okozni egy-egy fordulata. Pont így történt most is.
A kezdeti ismertetés, a szálak lassú bevezetése, a millió idősík összefonódása azonnal rengeteg kérdést vonzott maga után. Folyton az kattogott az agyamban, hogy mi történt tulajdonképpen a prológusban? Mert már megtanultam, hogy nem szabad elsiklani az elsőre jelentéktelennek tűnő részletek felett. Majd jöttek az újabb kérdések, ki ez a Simon, és miket tud? Hova tűnt? De bennem maradt a remény, hogy nem marad megmagyarázatlanul egy kérdésem sem, mert az a jólelkű, és vakmerő Bandi bácsi ígéretet tett, amit be is tart. Majd mikor azt hittem, a fejem tele az összes létező kérdéssel, jött Herczeg Szofi az elszántságával, ami a különös hangok irányába sodorta. Mik ezek a hangok? Hova vezet ez a nyomozás? Kik követik? És a legfontosabb, ki az a férfi feketében, egy esernyővel? És akkor még nem is említettem az Árnyék Hadtestet…
Ugyan nem kapunk egyenes választ egyik kérdésünkre sem, de azért szépen lassan elkezdenek összeállni az információmorzsák. Majd miután Szofi célkeresztbe kerül, felgyorsulnak a történések, és már csak arra eszmél az ember, hogy a fekete esernyős férfivel ül szemközt. Hiába a nagy titkolózás, az álca lehullik róla is, csakúgy, mint az állam által titkolt eseményekről. De mielőtt túl sokat megtudnánk egy szálról, tovalépünk egy másikba. Vissza az időben, vissza Bandi bácsihoz, vissza oda, ahol Simon felkutatása élteti, és viszi őt előre lépésről lépésre. Mielőtt túl nagy előrelépést tennénk ennek a szálnak a lezárása felé, újabb váltásba ütközünk. Olyan fejlett lényekkel találjuk szembe magunkat, akik bármit megtehetnek velünk, és ami még aggasztóbb, előszeretettel ki is használják ezt.
A szálak sűrű, és gyors váltogatása több kérdést generált, mint amire választ tudott adni, de nem bántam, mert a szereplők személyisége és az egymással való kapcsolatuk eléggé lekötött. Főleg Marcell személye ette be mélyen magát a mindennapjaimba, míg olvastam. Kérdéseket ébresztett bennem, és képtelen voltam behatárolni őt. Egyszerre undorodtam attól, ahogy a nőkről gondolkodott, és ahogy kezelte néhányukat, miközben láttam a gondolkodásmódját, az érzéseit, a félelmeit, a vágyait, és tapasztaltam a csalhatatlan humorát. Ezek miatt viszont megkedveltem, de a mai napig ambivalens a számomra. Sekélyes, mégis mélyen érző. A másik oldalon ott állt Szofi. Szofi, aki túlságosan lebecsülte magát, aki hagyta, hogy a múlt árnyai befolyásolják a jelenét, aki képes volt megvárni ezt a fajankó Marcit, pedig okos egy lány.
A szereplőkön túl nagy hangsúly lett fektetve az összes idősík történelmére (mintha John ismerné a történelem tanárnőmet: „Térben és időben helyezd el!”), egy lélegzetvételnyi nosztalgia felvillanásai voltak ezek. Csakúgy, mint a nem oly rég történő menekült áradat átvonulása Magyarországon. Felemelő volt olyan véleményt olvasni, ami objektíven, liberálisan, és legfőképp humanisztikusan közelítette meg a problémát, amit sokakról nem lehetett elmondani.
Mindeközben egyre több minden derült ki a lényekről, az elhallgatott tettekről, Simonról, és Szofiék szerepéről. De a legmegdöbbentőbb az, hogy minél több minden derült ki a minket körülvevő világról, annál többször éreztem azt, hogy milyen apró is vagyok, milyen kicsi és időszakos felvillanás az Univerzum ősrégi életében, a csillagok állandó ragyogása alatt.
A további eseményekről csak annyit, hogy rendkívül fordulatos, és meghökkentő részeket tartogatott a végére John. Olyan dolgok történnek ott, hogy a megrökönyödéstől, megáll a szíved, hogy aztán egy dobbanásnyi idővel később, megkönnyebbülve verjen tovább. Mégis szívfacsaró az, hogy milyen szerepet szánt Simonnak az élet, ennek az érző, összetett léleknek, aki mindenkit maga elé helyez. Aki egy kisebb csoda. Imádtam őt, s minden rezdülését.
Ám minden megdöbbentő, felfoghatatlan, szívfacsaró, szomorú, felszabadult, megkönnyebbült, boldog és néhol gusztustalan megszólalás mellett humoros, izgalmas és szórakoztató tud lenni a történet, ami valljuk be, nem kis teljesítmény. Valójában az érzelmi hullámvasút szinte minden pontját érintjük egyszer olvasás közben, és talán pont ez teszi olyan olvasmányossá.
Ellenben vannak részek, amik korántsem könnyed témákat feszegetnek. Akkor ott meg kell állni, és elgondolkodni. Elgondolkodni azon, mit teszünk a Földdel, hová tart ez a világ? Mérlegelni azt, hogy mi, egyének mit szeretnénk a jövőtől, hogy mi számít igazán, hogy egészséges-e az értékrendünk, és a másokról kialakított képünk?
≈Hihetetlen élmény volt. Köszönöm John Curenak, és kiadójának, hogy mindez a kezemben, a szemem előtt, és végül a lelkemben köthetett ki.
10/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése