Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2015

Becca Fitzpatrick - Silence

Kép
Silence - Vihar előtt, a sorozat harmadik része Beccától.  Megint lelőnek belőle egy kicsit...: HA MÁR CSAK A CSEND MARAD, HALLATSZIK VÉGRE AZ IGAZSÁG HANGJA IS? Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében. És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna. Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerel

Kései, de szerda:)

Kép
Valóban később, mint szoktam, de még szerda van! Akkor a mai kívánság szerdát nem konkrétan a könyveknek, hanem az általuk inspirált pólóknak szentelem. Ugyanis most nagyon benne vagyok a póló csináltatás/rendelésben!!! Amúgy eszméletlen, hogy hány féle-fajta kívánságot hajtanak végre, vagy ha nem akarod a saját időd a képekkel pazarolni, akkor már rengeteg van készen is. Egyszóval, lehet hogy több pólóm lesz, és számuk vetekedhet majd a könyvek számával (de azért remélem nem fajul odáig a dolog:))! Egy kis Harry Potter Még egy:) Az aktualitás kedvéért! True;) Örök gyerek. Egy kedvenc sorozatra emlékezve... És úgy gondolom ez magáért beszél:D Megszámlálhatatlanul sok létezik még, ezek csak az ízlésem szerint kiragadottak, de mindenki találhat kedvére valót!

Rick Riordan: A szörnyek tengere

Kép
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska //enyhe spoiler// Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük… ~Ez a könyv iszonyat pörgős! De tényleg, a sztori nem ül le egy percre se, Percyék folyton kisebb-nagyobb csatákba, csapdákba, és még sok minden másba futnak. A könyv stílusa még mindig humoros, és laza. A főbb szereplők továbbra is szerethetők, és még inkább összekovácsolódnak az odüsszeuszi utazás alatt. Tyson az új küklopsz fiú egyszerűen imádnivaló, a kis Szivárvánnyal együtt. Luke kezdi igazi gonosztevővé kinőni magát. Clarisse egy teljesen új, és &quo

Becca Fitzpatrick - Crescendo

Kép
A sorozat második része is meglenne, a Crescendo . Ahogy a címe is tudatja velünk, most már minden fokozatosan erősödik, komolyabbá, veszélyesebbé válik. Amit rögtön az orrunkra kötnek: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. (Személy szerint nem mindig szeretem elolvasni a könyv hátoldalát, főleg ha így kezdődik...szóval nem ajánlom mindenkinek, csak annak, aki nem bánja, ha lelőnek pár dolgot!) Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkülm egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása. Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül ben

Emma Donoghue: A szoba

Kép
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás… A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek. A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mé

Becca Fitzpatrick - Hush, hush

Kép
Az újraolvasási listám következő áldozata, a Csitt, csitt- el folytatódik Becca Fitzpatricktől. Hogy miért? Mit is mondhatnék? Mert imádom az angyali romantikát! Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepé

Visszatérés szerda...

Kép
Most akkor itt kérnék elnézést, hogy oly' sok időre eltűntem, míg csak egy hétről volt szó. Az a bizonyos hét nagyon jól is telt a Balaton partján, bár egy könyvet sem olvastam ki (ejnye!). A többiben meg elkélt a regenerálódás, és csak nem rég sikerült visszatérnem a való világba. DE azóta több könyvön is túl vagyok! Úgy gondoltam, hogy most a hosszú hétvége előtt, talán egy kis segítséget, kedvcsinálót adhatok, hogy mit is olvassatok pihenés közben! Úgyhogy kövessétek figyelemmel az új bejegyzéseket!:) Jó pihenést mindenkinek!

Szülinap! 2.rész

Kép
Boldog születésnapot kicsiny blogunknak! Hát most itt az én ajándékom! Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával. A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik. ~Mindenkinek van egy könyve, amit miután letett, úgy érzi valahogy minden más. Valahogy képtelen tovább haladni úgy, hogy csak leteszi, és veszi is a polcról a következőt. Nekem is valahol ezen a ponton van, ez a könyv. A történet vázlatosan annyi, hogy Eva levelekben meséli el férjének Kevin nevelését, a fogantatástól, napjainkig ingázva múlt, és jelen között. Ah

Szülinap!

Kép
Végre (vagy sem), de elérkezett a blog első szülinapja!!! Ennek örömére, egy kis különlegességgel készülünk nektek! Kezdeném is a sort egy számomra kedves könyvvel: Egy éve az Enigmával indítottam a blogot, így stílusosnak találom a második évet a második részével, azaz az Ezüsthíddal kezdeni. Hozzátenném, hogy fél évet csúsztattam, mert képtelen voltam elolvasni a végét... Akkor hát, Helena Silence-től az Ezüsthíd. Az első részben megismerkedhettünk Lennával, akit érző képességei kisebb-nagyobb bonyodalmakba keverték, de legfőképp Alex karjaiba. Magyarán egy olyan könyvet vettünk a kezünkbe, ami romantikus alapokon nyugvó krimi-fantasy történetet varázsolt elénk. Természetesen a várt happyenddel, így meglepett, hogy készült második rész is. El is gondolkodtatott rendesen, sőt még azt is megfontoltam, hogy a lelki békém érdekében nem rontom el a szép lezárást egy következő kötettel. DE (és jó nagy hangsúllyal) kellemesen csalódtam! Elég meglepően indít, sőt mi több megrázóan. Se

Åsa Larsson – Ingela Korsell: A varázsbot (Pax 1.)

Kép
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska Lüktet az idő – beszivárog a sötét. Furcsa dogok történnek Mariefredben. Természetfeletti erők kelnek életre. Egy testvérpár, Viggo és Alrik lesz a kiválasztott, hogy megvédjék a titkos könyvtárat, ami a templomdomb alatt fekszik. A könyvtár őrzői, az öreg Magnar és Estrid először túl fiatalnak találják a fiúkat erre a nehéz feladatra, ezért próbára teszik őket. Ám nemsokára valóban veszélyessé válik a dolog, és Alriknak meg Viggónak minden furfangjára és ügyességére szüksége lesz, hogy túléljék a próbát. És közben még az iskolában is meg kell védeniük magukat a gonoszkodó Simontól és bandájától, akik azt hiszik, hogy ők a suliudvar teljhatalmú urai. ~Azt hiszem, nem éppen én vagyok a célkorosztály, de mindennek ellenére imádtam ezt a kis könyvet! Rengeteg illusztráció van benne, de hál' istennek, nem nyomja el magát a szöveget, hanem még inkább kiemeli annak fontos mozzanatait, és mind olyan szép, és igényes, hogy csak gratulálni tudok az