Emma Donoghue: A szoba

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás…

A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek.
A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad.


~ Kellet egy kis idő, mire összefoglaltam a gondolataimat, ezzel a könyvel kapcsolatban. Nem tudom azért, mert A szomszéd lány hamarabb került a kezembe, vagy azért, mert nem rajongók annyira a gyerekekért, de nekem ez a könyv nem volt valami érdekes. Az alapgondolat nagyon jó, a rabságot egy gyerek szemszögéből elmesélni, aki nem is ismer mást csak a szobát. Ennek megfelelően a nyelvezete is gyermeki, ami idegesítően hathat elsőre...meg másodjára. Jack, a mesélőnk, csak öt éves, ami persze a történet szempontjából jó, mert még pont elférnek az édesanyával ebben a kicsi világban, de ha esetleg csak pár évvel lenne idősebb, sokkal élvezhetőbb lett volna a regény, több dolgot felfog, és így mi is jobban átlátjuk a helyzetet. Mert számomra nagyon bosszantó volt, mikor az anyuka mesélni akart a családjára, ami engem nagyon érdekelt volna, de hát a gyerek inkább a kisautójával van elfoglalva. A könyv másik remek eleme, hogy a történet nem áll meg ott hogy kiszabadulnak, hanem folyik szépen tovább, Jack és Anya elkezdenek visszaszokni, és megismerni a kinti világot. Itt például nagyon érdekesnek találtam a médiát mennyire felszínesek voltak, és mennyire színezték ki az egészet, hogy minél nagyobb tragédiának állítsák be (persze, hogy az, de meglepően kiforgatóak voltak, pl. az interjús kérdések).
Számomra nem volt annyira megrázó könyv, hisz egy gyerek szemszögéből letompítva érzékeltük csak Anya szenvedéseit. Ha Anya szemszögéből készül a könyv, kevésbé eredeti, de mélyebb könyv született volna, szerintem. Egy olvasást mindenkinek megér, akit érdekel ez a téma, és nem akar rögtön a mély vízbe ugrani.

Kedvenc szereplők: Anya
Amit szerettem: a kiszabadulás után is folytatódik a történet,
Amit nem: túl fiatal a narrátor, keveset tudunk meg Anyáról, a fog (komolyan miért nem veszik el tőle?! undorító)
Kedvenc idézet:… ez nem hazugság, csak úgycsinálás…
10/7

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Michael J. Martinez – A Daedalus-incidens

Seanan McGuire – Minden szív kaput nyit

Krausz Emma – Osztálykép

Cassandra Clare - Holly Black: A bronzkulcs

River Solomon – Kegyetlen szellemek