Újra szokás!
Megint csak szokássá próbálom tenni a szerdai bejegyzéseket, mert mintha kicsit elhanyagoltam volna őket! De nem is húzom az időt, mindössze annyit szerettem volna megosztani, hogy nemhogy "új" könyveket KAPTAM, hanem polcokat is! Remélem másoknak is ekkora örömöt tud szerezni, ha megajándékozzák egy új polccal, mert ha nem, akkor valami nagy gond van velem...
Kezdődött azzal, hogy az egész Pünkösdömet könyvek kiszabadításával, takarításával, rendezésével és kiválogatásával töltöttem. Egy idős nénitől kaptuk őket, azzal a címszóval, hogy az összeset olvasta és már nincs rá szüksége, mert nem bírja erőltetni a szemét... Igazán sajnálom, hogy ezen a példán tanulva, nem lehet életünk végéig ezt az olvasós életstílust végezni, mindenesetre nagyon köszönöm neki! Jó gazdájuk leszek, ígérem:)
Majd rávettem nevelőapum, hogy fúrjunk fel néhány új polcot az egyetlen szabad falfelületre a szobámban. Az ágyam fölé...remélem nem esik rám és nyom agyon:D
S így felkerült a könyvek nagy százaléka, de még nem az összes. Bár egy kicsit elszomorít (a boldogságérzet mellett), hogy már be is telt a polc! Hova teszem majd a többit??
Kívánom, hogy másoknak is ilyen problémáik legyenek az életben, mert ha nem is oly' egyszerű ezeket megoldani (fel kell tenni még polcokat, hát nem abszurd?!:D), túl nagy gondot nem okoznak csak elégedettséget!

Yaay *-* Remélem hamar bekövetkezik ez a nagy baj :DD
VálaszTörlésNincs Veled semmi baj, nekem is hatalmas öröm, mikor a férjem új könyvespolcot csináltat. Gratulálok a könyvekhez és a polchoz.
VálaszTörlés