Soman Chainani – Jótett helyébe

A mese határán, s még azon is túl..

Sophie és Agatha a múlttal és a jelennel egyszerre csatázik azért, hogy történetüknek tökéletes vége lehessen.

Az egykori legjobb barátnők – most ellenségek – azt hitték, történetük véget ért, amikor útjaik szétváltak. Agatha visszakerült Gavaldon városába Tedrosszal, míg Sophie az iskolában maradt a szép fiatalemberrel, aki egykor az Iskolamester volt.

Ám ahogy berendezkednek új életükben, történetük elkezdi újraírni magát… és nem csak az ő történetük. A két lány távol van egymástól, közben a Gonosz átvette az uralmat, és a múlt galádjai erős bosszúvággyal élednek fel. Nemcsak második esélyt akarnak meséiknek, hanem át akarják formálni a Jó és Rossz régi világát egy olyan új uralommá, amelynek királynője Sophie. A Gonosz halálos hatalomátvételének útjában csak Agatha és Tedros áll, akik azt akarják, hogy végre tényleg boldogan éljenek, míg meg nem halnak.

Soman Chainani regénye fordulatos, kalandos, nevettető, romantikus történet, rengeteg meglepő mesei fordulattal és bonyodalommal. A Jók és Rosszak Iskolája-sorozat remek befejező kötete.


Az előző résznél azt állítottam, hogy az író felülemelkedett a mese keretein, ez alkalommal viszont át is lépte azokat. A kitalált világ és a mesebeli királyságok közti vékony vonal a szemünk láttára semmisült meg…

Ismerős érzések kerítettek hatalmukba, amint a kezembe fogtam a könyvet, hisz megint csak egy igazán pimasz véggel lettünk magunkra hagyva. Így csupán egy kérdés foglalkoztatott, mégis mi történt?

Már a kezdő vers megadja az alap, kissé borongós és kétségbeejtő hangulatot, ám mégsem ott folytatódnak az események, ahol abbamaradtak. Csak fokozatosan térünk vissza a befejezési ponthoz, majd részletekében tárul elénk az azóta eltelt idő. Ez a fordítottság idegtépővé teszi a várakozást, mígnem összeáll a kép. Vagy legalábbis úgy tűnik…

Lassan, de biztosan felsejlik a sorozat átgondolt felépítése, feltűnnek az addig érthetetlen jelek, megmutatkoznak az eltitkolt események és felbukkan a rég elfeledett múlt. A csavaros és meghökkentő történések dacára, mégis vontatott a történet, csak lassan kap szárnyra. Folyton újabb és újabb titok lát napvilágot, de egyik sem mond annyit, hogy teljes legyen a kép, sőt, csak még több kérdést eredményeznek. Emiatt visz előre az a meggyőződés, hogy az oldalak fogytával végre a három kötet alatt felgyülemlett millió kérdésre választ kap az olvasó. De ki gondolta volna, hogy ilyen hosszú, csavaros, küzdelmes és nehéz út vezet, ahhoz a bizonyos Vége szóhoz?

Már nem is emlékszem azokra az időkre, mikor csak túl akartam élni Agathával a szépítkezés és az etikett órákat, vagy mikor Sophie divat bemutatót tartott nap, mint nap. Mellesleg ők már nem azok a lányok, akik értetlenkedve álltak az iskola kapujában…

Sophie oly könnyen manipulálhatóvá vált, mint amilyen könnyen ő irányította a körülötte lévőket. És idegesítőbb, mint valaha, mindeddig bíztam és hittem benne, mert az első kötet szörnyen hiú és önző teremtése, a másodikban mintha szívet és érzelmeket kapott volna, de most teljesen elment az esze. Mindenki lelkébe beletipor és önös érdekektől vezérelve szétzúzza mások boldogságát, leginkább azét, akit a legjobb barátjának nevez. A szememben nincs mentség arra, amiként cselekedett. Az ő szájából hazugsággá vált a szeretlek szó. Mindezek ellenére Agatha és Tedros jóságát mutatja az, hogy a barátjuk megmentésére indulnak, akit nem is kellett volna megmenteni, mert maga választotta sorsát…

Vele szemben Agatha igazán felnő és túlszárnyalja önmagát. Meghozza élete legnehezebb döntését, melyben a saját boldogsága elé helyezi mindenki másét. Lemond a boldogan élnek míg meg nem halnakról, feladja szíve vágyát  legjobb barátjáért. Ám áldozatkészsége nem volt hiába..

Kettejük között áll Tedros, aki néha kiállhatatlan, de néhány megnyilvánulása felidézi bennem, miért is kedveltem meg korábban annyira. Mert igen is több rejlik benne, ő több egy csinos arcnál, humoros, esetlen és csupa szív. Na, meg minden más, amit kihagytam. ;)

Ami a Gazgatót illeti, ebben a részben bebizonyítja, hogy aligha létezik nála aljasabb teremtés. Míg Hester, Anadil és Pötty hármasa frenetikus, nagyon a szívemhez nőttek, már az előző részekben is egyre jobban kinyíltak, de most látszott csak az igaz valójuk. Hort pedig igazi kulcsfigurává válik, aki a háttér homályából lép elő, de még így is annyi feladata maradt.. Igazán belemerülnék a történetébe.

Amíg egyre több és több karakter ismerünk meg, addig a történet szárnyra kap és az ember csak pislog döbbenetében. Mert hihetetlen, hogy egyetlen gonosz lélek önző kívánságából mi születhet.. Emellett rendkívül elgondolkodtató, hogy min mennek át mindannyian együtt, hogy milyen érzelmeket élnek meg együtt, hogy hogyan közelítenek, majd távolodnak egymástól, mégis mindig megtalálják a közös jelent és jövőt, ami nem kevés gonddal, de annál több boldogsággal kecsegtet.

Ám a döbbenet csak nő az utolsó pár oldallal, ami  maga a megkövült feszültség. Frusztráló percek ezek. Pusztán a remény ad némi megnyugvást, hogy ez most igazán a legboldogabb vég lesz.. De vajon ez tényleg a VÉGE?

≈Köszönöm a Twister Médiának és a Kildarának, hogy végre valahára fény derült minden titokra és, hogy egy olyan lezárást kaptam, ami még rengeteg mindent tartogat a jövőre nézve.
(bővebben a Kildara oldalán)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Imre Viktória Anna – A villámsújtotta torony

Harry ​Potter – Roxfort Évkönyv

Michael J. Martinez – A Daedalus-incidens

M. Leighton - Down to you

Jaci Burton - Tökéletes játék