1984




Vigyázat! Spoiler!
Ha egy szóval kellene jellemeznem az 1984-et, azt mondanám: zseniális. Milyen értelemben használom ezt a melléknevet? Olyan hátborzongatóan pontosan ráérez a szerző, hogy hogyan lehet megkérdőjelezni és felborítani az emberi értékeket, hogy az olvasó csak pislog és csóválja a fejét döbbenetében. Ez a zsenialitás.
 Orwell felépített egy világot, amelyben az ember nem lehet ember. Egy diktatúra, ami az egész bolygón jelen van, nincs menekvés. Főszereplőnk, Winston Smith - egy középkorú férfi, akinek a vesztévé vált a gondolkozás – szemszögén keresztül ismerjük meg ezt a különös rendszert. Milyen hely az, ahol nem lehet gondolkozni, nem lehet szerelmesnek lenni, nem lehet véleményt nyilvánítani, rettegni kell a saját családtagjaidtól, az otthonodban megfigyelnek, és még sorolhatnám, milyen módokon korlátozzák az életet? Gondolatrendőrség; telekép; a múlt átírása; „szeretet”minisztérium; gyűlöletkeltés; elnyomás; rettegésben tartás; mind azt a célt szolgálja, hogy hatalmon tartsa, a társadalom vezető rétegét, ami minimális százalékát teszi ki az emberiségnek. Mert „a hatalom nem eszköz; a hatalom cél” .
 A regényben megkérdőjeleződik minden, ami érték. A rendszer nem képvisel értékeket. A rendszer egy eszmét képvisel, ami a következő:
 A háború: béke
 A szabadság: szolgaság
 A tudatlanság: erő

Mit is takarnak ezek a szavak? Kezdjük az első állítással: a háború: béke. A három szuperállam között fennálló hadi helyzet célja nem egymás meghódítása, hanem a nép szegénységben és műveletlenségben tartása, aminek hatására nem törnek ki lázadások. Ezáltal az államokon belül „béke” lesz.
Második: a szabadság: szolgaság. A belső párt szerint a társadalom alsó rétege akkor is alsó réteg marad, ha változik a vezető, teljesen mindegy, hogy mi az ideológia, a szegény pedig szolga lesz, bárki hirdeti neki a szabadságot.
Harmadik: tudatlanság: erő. A múlt nem ismerése, a műveletlenség és a korlátozottság miatt a rendszer kelthet bármilyen illúziókat és találhat ki hazugságokat, senki nem fogja tudni megcáfolni, ez pedig erő. Ami a diktatúra oldalán áll.
 Az értékek azon emberek szerint, akiknek nem sikerült kimosni az agyát, megfelelnek a mai ember értékeivel: szabadság a gondolkodásban, a szerelemben, a döntésekben, stb.
 A probléma abban rejlik, hogy ezeknek a LÉTEZÉSÉRE tesz egy kérdőjelet a szerző. Sőt, a létezés létezése is vita tárgyává válik. Tényleg minden csak azért van úgy, ahogy, mert mi, emberek, az emberi agyunkkal így fogjuk fel? Ki mondja meg, hogy mi az, ami létezik és mi az, ami nem? A többség? Nem hinném. Orwell sem hiszi, az én olvasatomból legalább is.
 Talán nem is csak a valóságot kérdőjelezi meg, hanem a szeretet, a szabadság és úgy összefogóan az emberiesség törékenységét, avagy törhetetlenségét. Talán a szerelem erejének nagyságát tiporja össze.
 De felmerül az is, hogy Winston és Julia között tényleg szerelem volt, vagy csak egymásba kapaszkodtak, keresték a boldogságot és a szabadságot abban a kiégetett és felborult világban. Lehet-e igazán és mélyen szeretni, ha az ember ilyen elnyomott és érzelmileg sérült?
 Szabadság. Mit jelent? A főszereplő szerint a szabadság az, ha kimondhatjuk, hogy 2+2=4. Vagyis, ha a természetes emberi értékek és törvények elfogadottak és tiszteletben tartottak. A diktatúra ellenben azon a véleményen van, hogy ha azt állítja, 2+2=5, akkor el kell hinni. Azaz, minden értéket és törvényt a Nagy Testvér alkot, és ezek a helyesek, bármennyire ellentmondanak az elsőknek.
 A leghátborzongatóbb, hogy Winston el is hiszi. Ki lehet ölni az önálló gondolkodást megfelelő mennyiségű kínzással?
 Abszurd és egyben félelmetesen valóságos, ahogy ez a könyv kihúzza a lábunk alól a talajt. Az ember bármilyen élethelyzetben van, olyan sokrétűen rázza szét a világképet, hogy mindenképpen mélyen érinti. Mindenkit másképp. Van, aki körülnéz a világban, keresi az aktualitását, van, aki a jövőbeni lehetséges létrejöttét egy ilyen diktatúrának, van, aki a szabadság összezúzásán rendül meg, van, aki a valóság fogalmának megkérdőjelezésén, van, aki a szerelem létezésén filozofálgat, miután befejezte az utolsó oldalt, van, aki azon töpreng, vajon meddig lehet fokozni az őrült, önérdekű kegyetlenkedést, van, aki az összesen egyszerre.
 Szerintem a regény célja és elkerülhetetlen következménye, hogy az ember elkezd GONDOLKOZNI. Ez pedig vitathatatlanul hasznos és jó dolog.
Számomra rendkívül tanulságos volt, ahogy Orwell megmutatta, milyen könnyű a bizonytalanság mocsarába taszítani a véleményt, megkérdőjelezni a hitet, feltüzelni a küzdeni vágyást a rossz ellen, és a létezés, mint létezésre cáfolatot tenni egy zseniális művel.
 Ám mégis, mennyire lehetséges egy ilyen diktatúra kialakulása? Ellentmondással küzdök, mert szerintem bármi megtörténhet, ezzel szemben biztosan és megingathatatlanul hiszek az emberekben, ha engem kérdeznek, Orwell egyvalamiben hibázott, amikor megírta ezt a regényt:
 Alábecsülte az emberiséget.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Imre Viktória Anna – A villámsújtotta torony

Harry ​Potter – Roxfort Évkönyv

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

M. Leighton - Down to you

Jaci Burton - Tökéletes játék