Chuck Wendig - Vészmadarak

Elképzelhetetlen mélységekben...
Nagyon mást kaptam, mint reméltem...
A fülszövege:

Miriam ​Black tudja, hogyan fogsz meghalni.

És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra.

Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Először a borítója, majd a fülszövege fogott meg nagyon. Rettentően izgalmasnak, és rejtélyesnek ígérkezett. Ez a reményem egészen addig tartott ki, míg ténylegesen bele nem kezdtem a könyvbe… A kezdete egyszerűen szürreális, és elsőre nehezen érthető, hogy mibe is csöppent az olvasó. Majd mikor kezd értelmet nyerni a cselekmény, az meghökkent és letaglóz.

Az első csapást a nyelvezete adja, ami enyhén fogalmazva nagyon nyers, durva és obszcén. Mindez egy kisebb ellenállást váltott ki belőlem, és nehezen élvezhetővé tette az olvasást. Ehhez mérten néhány jelenet kirívóan megbotránkoztató, visszataszítóan őszinte, és néhol undorító. Volt, hogy akkor épp fel sem fogtam a brutalitás mértékét, főleg azért nem, mert rettentő furcsa, oda nem illő képtársításokkal élt az író.

Mivel a főszereplő szemszögéből éljük át a történések nagy részét, így tőle, a személyiségéből is erednek ezek a megdöbbentő, nyomasztó furcsaságok. Mert Miriam egy elkeseredett, megrekedt lélek, akit átjár a kétségbeesett keserűség és a világutálat. Ez annyira érződik, hogy néhol még rám is áttapadt a keserűség, és már olykor kínomban nevettem. Közben egy szinten érthető a viselkedése, hisz szörnyű lehet nyomasztó látomások hálójában élni, kezelni a felgyülemlett indulatokat, érzelmeket. Ugyan ezek a látomások teszik mássá, de ezt nem kell a világra is kivetíteni. Felmerül a kérdés, hogyan lett ilyen?

A feldolgozhatatlan álmok és a kis közjátékok, bevágások adják meg erre a választ, és ezáltal felkeltik a bennünk munkáló kíváncsiságot, miközben fokozzák és viszik előre a történetet. Kezd egyre kerekebb lenni a múlt, már van sejtésünk arról, hogy Miriam miért vesztette el a reményt, és így egy egyre összetettebb személyiség sejlik fel a keserűség alól.

A személyiségének felfedezése közben természetesen folynak a cselekmények, amik kisebb-nagyobb meglepetéseket okoznak, de leginkább elrettentenek. Miért? Mert belátást nyerhetünk egy velejéig gonosz lélek uralkodásába, és szörnyű tetteibe, amit csak az emberei tudnak überelni. Egy szerencsétlen szemfényvesztő félresikerült akciójába, amivel többeket sodor életveszélybe. És Miriam kilátástalan tengődésébe, ami kihat az egyetlen színfoltra a regényben, Louisra. Mindezeket pedig a felbukkanó idegenek halálpillanatai egészítik ki.

Mégis minden negatívum ellenére, mikor már az ember azt hinné, nincs remény, ez a könyv nem lesz jobb, a vége fejbe vág, és megváltoztatja az addig kialakult képet. A vége, ami majdnem képes elfeledtetni az addig átélt szörnyűségeket, és egy csepp reményt ad. Reményt, hogy van kiút ebből az elkeseredett, szomorú, és kiégett világszemléletből, hisz a szemünk előtt indul változásnak Miriam. 

De túl hamar ér véget mindez a jó, és túl sok kérdés marad megválaszolatlanul, ám vigasztal az, hogy lesz ennek még folytatása.
(bővebben a Kildara oldalán)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anne Bishop – Holló a hollónak

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Michael J. Martinez – Az Enceladus-krízis

Cassandra Clare - Holly Black: A bronzkulcs

A. O. Esther – Frigg rokkája II.