A. O. Esther – Frigg rokkája II.


Fájdalmas igazságok..

Azt ​mondják, a szerelem az égben köttetik… De mi van azokkal, akik nem a dönthetnek a sorsukról? Vajon képes az ember ép lélekkel megúszni egy ráerőltetett házasságot?

Az idegenek érkezésével Syn lakóinak élete felbolydul, de csak Einarr családjának egy része tudja vendégeik kilétéről a teljes igazságot. Sonja szervezetét rejtélyes betegség támadja meg, ami – tekintve, hogy a többiekkel ellentétben ő még nem halhatatlan –, a középkorban számára akár végzetes is lehet.

Einarr arra gyanakszik, ugyanaz akar ártani Sonjának, aki előző életében megölte a lányt, ezért fáradhatatlanul kutat az egykori gyilkos kiléte után. Egy öreg látó segítségét kéri, hogy mágikus varázslatával felszínre hozza Sonja emlékeiből a legsötétebb titkok titkát, ám nem számít arra, hogy végül legközelebbi rokonai egyikével találja magát szemben, akit – hogy teljesítse vérbosszúját, meg kell ölnie.

Mindeközben a Sigurdsson család két esküvőt is meg akar ülni a nyári hónapi hónapok folyamán: Einarr mellett ugyanis húga, Asa is házasodni készül. Választottja a király legjobb harcosa, Ralf Knutsen, aki bár a helybéliek szerint igencsak vonzó férfi, könyörtelen, vérszomjas, szadista ember hírében áll.

A vendégségbe hívott násznép elárasztja a várost, ám nem mindenkinek tetszik Sonja és Einarr boldogsága. A férfi egykori szeretője, a király rokonságába tartozó Corina személyes sértésnek érzi Sonja puszta létezését, és úgy dönt, egyszer s mindenkorra elsöpri a zenészlányt az útjából…

Alex, James és Leif merőben új környezetben találják magukat, ahol, bár zenészként sikerül beilleszkedniük és megtalálják az elveszettnek hitt Sonját, szembe kell nézniük a viking kor minden nehézségével, és azzal, hogy az öröklét ára bizony nagy áldozatot követel mindannyiuktól.

Frigg rokkája tovább ragyog, s mágiájának erejével örök életet ad a Brennához hűséges alattvalóknak. Az életért azonban tetszik vagy sem, életekkel kell fizetni… De vajon meg lehet-e bocsátani a gyilkosságot? Feledni lehet-e az éveken át tartó hazugságot? Túlélhetik-e a szerelmesek, ha mással kell összekötni az életüket, miközben a szívük az igaziért dobog?

Az előző kötet kegyetlenül hagyott magára, azt követelve, hogy egy percet se vesztegessek a második rész elkezdésével. Bevallom megtörtem a nyomás alatt, és amint kinyitottam a kötetet erőt vett rajtam az a jól eső érzés, hogy valóban nem maradtam le semmiről, mert egy perc nem kevés, de annyi sem telt el, minden ott folytatódott, ahol kellett.

A szálak művészi összegubancolása ebből a kötetből sem hiányzott, ám annál inkább megkönnyebbülésként ér, mikor egy-egy ilyen titkokkal, és izgalmakkal tarkított szál találkozik a párjával. Ugyanis az írónő olyan feszültséget képes generálni a szálak egybefutása előtt, hogy szinte megüt a guta. Így valóban nem csoda, hogy szinte megváltásként ér, ha választ kapunk megannyi kérdésünk egyikére. De a történet szövés nem áll meg itt, újabb és újabb fordulatok követik egymást, melyek apránként őrlik fel az olvasó nyugalmát, és facsarják össze a szívét.

Hasonló hatást képes kiváltani egy-egy az írónő által írt vers is, amik többletjelentésükkel szorongatják az ember szívét. Gyönyörűek, mégis fájdalmasak.

Ami a szereplőket illeti, tulajdonságaik, vonásaik  fokozatosan vállnak egyre tisztábbá. Egyre többet látunk az életükből, az évődéseikből, a megpróbáltatásaikból, a boldogságukból, az életük minden napjából. Nekik köszönhetően válik a történet letehetetlenné, humorossá, szórakoztatóvá, izgalmassá, szenvedélyessé, megbotránkoztatóvá és olykor félelmetessé.

Már az előző kötetben éreztem Einarr és Sonja nem mindennapi kapcsolatát, ám most a második rész, csak még jobban megerősített. Látva, hogy Einarr túlnő az erős, férfias, szerelmes és szenvedélyes férfi szerepén, hogy szeretetteljes, gondoskodó, aggódó, harcias és csak még szerelmesebb férfivá váljon, nem maradt több kétségem afelől, hogy semmi sem választhatja szét őket. Se ármány, se varázslat, se cselszövés, de talán még a halál sem. Ezt csak méginkább megkoronázza Sonja fejlődése, aki ugyan kimutatja a foga fehérjét, nehogy valaki el akarja happolni szerelmét, de ez csak azt bizonyítja, hogy jobban megerősödött, bátrabb és magabiztosabb lett. Bár, ha a háziállatok felszolgálásáról van szó, akkor előbújik finom lelke, és inkább nevet ad nekik, minthogy a vendégek hasát tömje tele.

Legnagyobb meglepetésre, nem ő az egyetlen, akinek előtűnik tiszta énje. Bár képtelenség Brennáról elhinni, mégis azon fáradozik, hogy megváltozzon. De valahol, mélyen belül, minden próbálkozása ellenére, érződik, hogy ő túl “jó” a gonosz szerepében, ahhoz, hogy megváltozzon.

Lánya, Asa különleges és törékeny, mert egész életében óvták minden durvaságtól. Ami lássuk be, a kegyetlen viking világban mindennapos… Így nem készülhetett, és nem is készült fel arra, ami rá várt.  A sorsát sajnos szülei választották, nem ő. Mégis, hogyan helyezkedjen bele egy olyan életbe, amit nem kíván, miközben olyan szerelemért sóvárog, mely testvére és Sonja közt van? Főleg, hogy e szerelem szele meglegyinti minden alkalommal, mikor Alex a közelében van. Alex közelében, aki nem önmaga, aki nem játszhatja a barátot, ha annál sokkal több akar lenni, aki meggondolatlanná válik, ezzel veszélybe sodorva szeretteit.. Ám egyikük sem ostoba. Asa hamar elfogadja, és megpróbálja szeretni azt, amit Ralf adhat neki. De a durvaságtól, és erőszaktól elzárt lelke már nem sokáig marad tudatlan ezen a téren.

Számomra hihetetlen, hogy egy férfinak, egy férjnek mekkora hatalma van felesége felett.. Nehezen, de el tudom fogadni, hisz a korból adódik, viszont azt már nem, hogy ezzel a hatalommal vissza is él egy férj. Ebből kifolyólag, Ralf ambivalens számomra. Egyszerre gyűlölöm azért, amit tett, közben pedig kedvelem a nyitott személyisége, és a gyengédsége miatt…

Így lehet az, hogy ebben a kötetben a romantika mellett mindinkább teret nyer a gonoszság, az ármány, és minden, ami véres. Amennyire újszerűnek, és elnézőnek éreztem az első részt, annyira cáfolt rá ez a kötet. Az itt megjelenített gyilkosságok, kínzások, a bánásmód, mind-mind középkorinak hat. Kegyetlen, taszító, megbotránkoztató és sötét, pont így képzelem el ezt a kort… Ily módon lehet az, hogy  az egyre inkább teret nyerő sötétség hozzátesz az élményhez, fokozza azt, még akkor is, ha néha nagyon fájdalmas tud lenni.


Ezért, csak egyetlen hibája van, az pedig az utolsó négy betű, mely az előtte lévő pár mondattal együtt, felér egy arculcsapással. Nagyon fájdalmas vég ez, amely nem sok boldogságot ígér a jövőben, azon túl, hogy számtalan megválaszolatlan kérdést hagy a levegőben.


Köszönöm  A. O. Esthernek és a Kildarának ezt a kötetet, ami a kíméletlen kegyetlenségek, és igazságtalanságok ellenére sem engedett el, csak méginkább magához láncolt.
(bővebben a Kildara oldalán)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Imre Viktória Anna – A villámsújtotta torony

Harry ​Potter – Roxfort Évkönyv

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

M. Leighton - Down to you

Jaci Burton - Tökéletes játék