Frey Éva – Allegórium

Kiadó: Twister Media

Oldalszám: 448

Kiadás éve: 2018

Műfaj: fantasy

A Másfélék világában

A ​Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak a saját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport – és talán a teljes faj – fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg.

Intrikában gazdag, borongós, vérbeli vámpírregény ez, mely finoman felépített allegória is egyben. Hogy pontosan minek az allegóriája, annak eldöntése az olvasó feladata.

Mikor kiderült, hogy Frey Éva története lesz a második kiadásra kerülő bekezdés-díjas kötet, már alig vártam, hogy megkaparintsam és nyakig belemerüljek, ahogyan azt az első bekezdés-díjas könyvvel is tettem. Az már csak hab volt a tortán, hogy esélyem nyílt dedikáltatni a kötetet és pár szót váltani a kedves és kicsit feszengő írónővel. 

Már a kezdetek kezdetén tudtam, hogy ez a történet egy igen ismert témát ragad meg, de nem mindennapi módon, így világos volt, hogy nem egy cukormázás, szívmelengető, drámázással tarkított romatikus kalandban lesz részem, de arra, amit kaptam, nem készülhettem fel megfelelően. 

A kötet baljósló kezdettel indít, ami kalandra hív és rejtelmeket ígér a sötét múlttal összefüggésben. Ugyan a fülszöveg és az izgalmakat sejtető kis prológus Nadját helyezi a történések középpontjába, mire igazán megismernénk, már kismillió másik szereplő mindennapjait élhetjük át. Tulajdonképpen a Nadját körülvevő történések háttérbe szorulnak, hogy helyet adjanak egy másik rettentően szövevényes és sok-sok szereplővel operáló történetszálnak, mely lassan fedi csak fel célját. Éppen ezért a történet kezdetben nem nyűgözött le, nem adta meg azt a katartikus, áttörő élményt, amit reméltem tőle. Inkább magamra hagyott a homályban, összezavart, és a sok szereplő az orosz neveikkel csak fokozta az elveszttségérzetemet. Ennek okán azt javaslom a jövőbeli olvasóknak, hogy az első 100-150 oldalt mindenképp egy ültő helyükben olvassák el, különben úgy járnak, mint én, és az elveszettségen túl a karakterekhez tartozó neveken is törhetik egy kicsit a fejüket.

Ám a kezdeti nehézségeket legyőzve, hamar beszippantott a történet, de méginkább Inessza karaktere, és a vele együtt járó információtömeg hatott rám. Inessza az a karakter, akinek a legmélyebben bele tudunk pillantani a mindennapjaiba, akinek a lelkébe láthatunk, és akinek vájkálhatunk a múltjában, így megértve tetteit és az átalakulásának folyamatát. Lenyűgözött és félelmet keltett bennem mindaz a tudás és erő, amelyet magában hordoz... Ami pedig az ismereteket illeti, a könyv nem hagy légbőlkapott, megmagyarázhatatlan tényeket, eseményeket maga után, ugyanis a biológiai kutatásokon és fejlesztéseken túl egészen Drakuláig számtalan mindent tanít és magyaráz. Talán éppen emiatt az információáradat miatt többször kézbevevős a könyv, néha muszáj letenni és pihentetni. Ezt az érzést csak erősíti a történet sötét, néhol pedig igen brutális mivolta, ami leginkább a Másfélék közösségét jellemzi.

A Mások és az ők kis zárt csoportosulása iskolapélda lehetne egy rosszul működő közösség lefestésére, melyben bármilyen újító szándék eretnekségnek, a múlttal való csúfolódásnak tudható be. És akkor még szó sem esett a kiskirálynak is beillő Szidorovról.. Mindenesetre emlékezetes helyzeteket idéz elő a cselekményben a szereplők szabályokkal körülhatárolt élete.

Ezek miatt elmondható, hogy mind a történet, a megalkotott világ, mind a karakterek megformálása különleges és egyedi. Mégis úgy éreztem, hogy hiába fonódnak össze a szálak, nem lelem a nagy közöst, az értelmet, azt az érzést, ami leemelné a súlyt a mellkasomról, amitől úgy érezném, hogy pontosan tudom és értem is, mi történt 400 oldalon keresztül. Rengeteg elvarratlan szál marad a levegőben, milliónyi kérdés furdalja az oldalamat Igor karakterén túl addig, hogy mi is az Allegórium, hogy hogyan érhető el, stb. Fel sem tudnám sorolni, mi mindenre nem kaptam választ, ami csak azért fájó pont, mert ezek miatt nem érzem kerek egésznek a történetet, annak ellenére sem, hogy mennyi információt és tényt hordoz magában. Mert amit megtudtam, az nem ad választ ezekre a kérdésekre, sőt, csak többet és többet generál. Emiatt ez a történet folytatásért kiált! Remélem, lesz lehetőségem az esetleges folytatást is kézbe venni.

Ha már beleuntál a vámpírokat játszó szépfiúkba, és nem félsz egy sötét, helyenként kiborító hangulatú történettől, amely információval telített, ez a te könyved.

≈Köszönöm a Twister Medianak és a Kildarának a kötetet és a lehetőséget!

Borító:
Szép, letisztult, de valahogy nem fog meg. Hiába a tökéletes kontraszt a gránátalma vöröse és a homályba vesző ezüst város között. 3 pont

Történet:
Rengeteg mindent ad, de túl sokat meg is tart magának... 4 pont

Karakter:

Néhányukban igen csalódtam, volt, akiről nem tudtam meg, mit miért csinált, vagy hogy mi lett vele, miközben mások tökéletes bemutatást kaptak. 4 pont