Csóti Lili – Hetedvérig
Kiadó: Twister Media
Oldalszám: 672
Kiadás éve: 2019
Műfaj: ifjúsági, romantikus,
misztikus, fantasy |
Rosenwyn Blair számára összejöttek a dolgok.
Anyja szülővárosába költözik, melynek máskor viszálykodó lakossága egyvalamiben biztosan egyetért: őt kimondottan utálják.
Újonnan megismert családja egy rakás hátborzongató boszorkányból és őrült unokatestvérből áll, ami lehetne akár vicces is, de nem az.
Egyetlen barátja egy veszedelmes démon.
És ha mindez még nem lenne elég, egy gyilkossági ügybe keveredik, miközben természetfeletti ellenfelei üldözőbe veszik.
A tél beköszöntével pedig az elszigetelt településen összecsapnak az e világi és túlvilági erők.
A Hetedvérig sötét atmoszférájú, mégis remek humorú young adult fantasy, melynek misztikus krimielemei a legváratlanabb helyeken képesek meglepni olvasóit.
Rettentő régóta halogattam ezt a történetet, nem azért, mert bármi problémám vagy előítéletem lett volna, nem, mindössze azért, mert akkora kötet, hogy féltem nap, mint nap magammal cipelni ezer másik tárgy között a táskámban. Szóval mindenképp egy otthon leülős, hétvégén elolvasom könyvnek szántam, végül mégis végig hurcoltam egész Pesten, annyira elkapott a cselekmények áradata.
Már maga a fülszöveg megfogott, mindig is szerettem a boszorkányos történeteket, ahol egyéb természetfeletti lények is szerephez jutnak, az meg már csak hab volt a tortán, hogy krimis vonalat is kapott a könyv. Mondjuk úgy, teli találatnak éreztem mind zsáner, mind pedig a lelki állapotomhoz mérten.
Amint belefogtam, egy igen eredeti világ tárult elém, ami az oldalak fogytával egyre jobban beszippantott. A karakterek megformálása oltári, nagyon eltalált, még azokban a pillanatokban is mikor a főszereplők a koruknál felnőttesebben viselkedtek, éppen azért, mert olyan személyiséget teremtett nekik Lili, melybe a cselekedeteik és döntéseik milyensége beleillett. Nem csak a karakterek, hanem az egész könyv megfogalmazása, az elbeszélő és a leíró részek - mind valamilyen megfoghatatlan és általam megmagyarázhatatlan módon -, kerek egészet adtak. Egyszóval jó volt olvasni!
Éppen csak annyi negatívumot tudok felhozni, hogy egyes leíró részek, mellékszálak, olykor messze vittek a fősodortól, elnyújtották a történetet, amitől néha félre tudtam tenni a kötetet és nem éreztem azt a sürgető érzést, hogy a végére kell jutnom. De meg kell jegyezni, hogy talán csak két ilyen pont volt a közel hétszáz oldalban, mely végeredményben nem vont el semmit a történet izgalmából.
Ami pedig a kis közbeékelt történeteket illeti, egyszerűen imádtam! Rettenetesen jól voltak elhelyezve, és a felépítésen is nagyot dobott, jó hátteret adott az egész cselekménynek. Vártam mikor bukkannak fel, szívesen olvastam őket. Csakúgy, mint a fel-felbukkanó romantikus jeleneteket, melyek olykor humorosra fordultak és megmosolyogtattak.
A vége pedig nem éppen az, amire szerintem az olvasó számít, megcsavarja az addigiakat, de legnagyobb örömömre minden szál végére pont került. Így az utolsó oldal után teljes nyugalommal és elégedettséggel tudtam becsukni a kötetet. Bár szívesen szegődnék egy-két történet erejéig még a szereplők mellé.
Ha egy izgalmas, igazán jól megírt és egy kis romantikával megfűszerezett misztikus krimire vágysz, ez a te könyved!
≈Köszönöm a Twister Medianak ás Csóti Lilinek, hogy részt vehettem ennek a mágikus rejtélynek a megoldásában!

Borító:
Gyönyörű kék árnyalatokkal és utaló motívumokkal van tele. Imádom! 5 pont

Történet:
Megkapó, szépen felépített és izgalmas, mindössze egy-két helyen lassú csak, ahol a történet fősodra annyira háttérbe kerül, hogy utána nehézkes visszatérni. 4,5 pont
Karakterek:
Nagyon sokrétűek, és minden képességük ellenére hétköznapiak, a szó legjobb értelmében. Szívesen elkísérném mindannyiukat egy újabb titkokkal és rettegéssel átszőtt kalandra. 5 pont
Megjegyzések
Megjegyzés küldése