Neil Gaiman & Michael Reaves - Köztesvilág

Valami új és ismeretlen
Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással.

Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben.

Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal.

A fülszöveg minden egyes szavával egyet tudok érteni. Izgalmas, vicces, kalandos, és elgondolkodtató. Jó kis ifjúsági regény, de mindenbizonnyal az idősebb korosztályoknak is elnyerné a tetszését.

A bevezetés igen humoros és megmosolyogtató, a főszereplő pedig azonnal szimpatikus jelenséggé válik. Kellőképp esetlen, de mégis bátor és kedves. Maga a történet rendkívül pörög, nagyjából 3 másodpercnyi időt hagy a szerzőpáros, hogy adaptálódjunk az újdonságokhoz, és felfogjuk, mi is történik itt. A fantasztikus leíró részeknek köszönhetően pedig minden képként jelenik meg előttünk, villódzva, a szivárvány összes színét megjelenítve. Ráadásul olyan hihetetlen jól festik le a világokat, hogy az embernek eszébe ötlik, hogy akár mi magunk és élhetnénk egy ilyen másik világban. Olyanban ahol a mágia, vagy a tudományok uralkodnak, ott ahol csak robotok, vagy állatszerű emberek élnek, vagy akár egy olyan helyen is, ahol az ember angyalszárnyakat növeszt, esetleg tojást rak.

Ebből is látszik, hogy ugyan a fülszöveg egyes helyeken sokat elárul, másutt viszont nem, így mégis tartogat jó néhány meglepetést ez a rövidke kötet. Főleg, ha a groteszk szörnyfejekre gondol az ember… Vagy az érzelmes megnyilvánulásokra, esetleg a gyomorgörcsös izgulásra.

Az biztos, hogy ehhez nem kis adag fantáziára volt szükség, mintha az írók túl kívánták volna szárnyalni egymás eszementebbnél eszementebb ötleteit, hogy a végeredmény egy egyszerre könnyed történetű, de képtelen és rettentően bonyolult nyelvezetű könyv legyen.

Így mivel nem nagyon értek a multidimenziókban való utazáshoz, és nem hordok a zsebemben egy kvantumfizikai kisokost, pár matemetikai képlettel és magyarázattal megspékelve, kezdetben lesokkolt a látszólag érthetetlen információk tömkelege. De amennyire kiakasztóak a furcsa kifejezések, annyira szórakoztatóak, és egy idő után teljesen természetesek. Mint például:

“Fejtsd ki a Hetedik rendi qlippotikus lényékből nyerhetó gnózist.”

Ha vágysz arra, hogy megértsd ezt, vagy azt, hogy mi a Köztesvilág, az Átmenet, hogy mi a mudléf, akkor muszáj kézbe venni és elolvasni ezt a könyvet, ami hihetetlen sok újdonságot, és képtelen furcsaságokat tartogat, amik miatt le a kalappal az írók előtt, és nem utolsó sorban a fordító előtt is. Hisz még olvasni is elég magas volt!

Mégis nagyon sajnálom, hogy ilyen rövidke ez a rész. Nekem nem volt elég, többet akarok tudni, mert amikre fény derült, azok csak apró információk, részletmentes ismeretek. Kivéve persze az Átmenetet, ami talán a legelképzelhetetlenebb helyszín. Szóval remélem, hogy a következő részben kicsit több szó esik majd a Binárisokról, a Sztatikáról, és a Hexről is, annak ellenére, hogy ebben a kötetben velük utazhattunk, és harcolhattunk a Seholsemben vitorlázó hajóikon.

≈Köszönöm az Agavénak, és a Kildarának is, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a képtelenül szürreális kötetet. Várom a folytatást!
(bővebben a Kildara oldalán)