Soman Chainani – Az én váram

Eredeti cím: Quests for Glory
Sorozat: Jók és Rosszak Iskolája 4.
The Camelot Years 1.

Kiadó: Twister Media

Oldalszám: 672

Kiadás éve: 2018

Műfaj: fantasy,
gyermek és ifjúsági irodalom

Fordította: Bozai Ágota
Illusztrálta: Iacopo Bruno

Mikor már azt hinnéd, hogy pont került a történet végére...

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Minden ​vég egy új kezdet…

A Jók és Rosszak Iskolájának növendékei úgy gondolták, elérték a mesés Boldogan-Élnek-Míg-Meg-Nem-Halnak állapotot, minden szép és jó lesz, miután legyőzték a gonosz Iskolamestert (a Gazgatót). Fogalmuk sincs, hogy világuk kitágul… és történetük is folytatódik.

A végbizonyítvány megszerzéséért negyedik évben mindenkinek vándorútra kell mennie, ahol dicsőséget szerezhet magának. Ezek a küldetések nemcsak veszélyesek és kiszámíthatatlanok, hanem a tétjük is nagy: a siker örök tiszteletet, a kudarc örök feledést jelent.

Agatha és Tedros feladata az, hogy királyi párként adják vissza Camelot királyságának és várkastélyának régi fényét. Sophie dékán feladata teljesítése során a Gonoszt a saját képére próbálja formálni. Ám hamarosan mindannyian egyre magányosabbnak, egyre elszigeteltebbnek érzik magukat…

Amikor azonban évfolyamtársaik feladata káoszba torkollik, valakinek át kell venni a vezetést, hogy megmenthessék őket. Ha a Jó és a Rossz nem képes együttműködni, senki nem marad életben.

Soman Chainani diadalmasan tér vissza a Végtelen Erdőbe a New York Times bestsellersorozat mozgalmas, nagyon izgalmas negyedik részével.

Az előző rész végénél bennem maradt a kérdés, hogy valóban ez a nagybetűs VÉGE, ponttal végén? Vagy valami új, valami nagyobb kaland kezdete, melyhez a három kötet során felnőttek a szereplőink. És hát, jogosan kételkedtem, mert Agatha és Sophie története még koránt sem ért végét, sőt!

A történet elszigetelten mesés kerete, már az előző részben szertefoszlott annak a bizonyos falnak a leomlásával, ám ennek hatására a történet nem veszített a "mesebeli" hangulatából, mi több egy pompás királyság helyszínére repít el. 

Ahogy a kezembe fogtam a kötetet újra ismerős érzések kerítettek hatalmukba, újra kérdések rohamozták meg az elmémet, hogy mégis mi történt azóta? Mi lett Agathával és Tedrossal miután elvágtattak az iskolából? Vajon Sophie elég "rossz" dékán? És legfőképpen, miért siklanak félre a diákok feladatai?

Az események szinte onnan folytatódnak, ahol abbamaradtak.. Szinte, de kevésbé "boldogan míg meg nem" érzéssel, inkább feszült és kissé kétségbeejtő a hangulattal. Az író előszedte az előző részben oly' jól bevált módszert, azt a történetszövési csavart, mikor fokozatosan térünk vissza a befejezési ponthoz, majd részletekében tárul elénk az azóta eltelt idő. Ez persze gyomorgörcsössé tudja tenni a várakozást, míg minden tisztázódik. Sajnos nem a legboldogabb kép bontakozik ki az olvasó szeme előtt, mikor kiderül, hogy Camelot királyságának régi fényét nem is olyan egyszerű visszaadni. Ám mielőtt eluralkodna rajtunk a teljes kétségbeesés és egy cseppnyi unalom - miként szerelmi bánatról és jelentéktelennek tűnő dolgokról esik csak szó -, egy drámai és meghökkentő fordulattal a történet valóban kezdetét veszi.

A szemszögváltásoknak hála nincs megállás, folyamatosan a történések közepében van az olvasó, miközben azon töri a fejét, hogy miként siklott így félre mindenki próbája. Ahogy újra visszatérünk a Jók és Rosszak iskolájának diákjai közé a történet valósággal szárnyra kap. Folyton újabb és újabb részlet kerül a helyére, az emberben a gyanakvás apró magva kezd kicsírázni, elméletek sokaságát gyártja, de valahogy nem kerek a történet, csak egyre több és több talánnal kerül szembe. Így hajt az a meggyőződés, hogy az oldalak fogytával valami magyarázatot kapunk.

A szereplőinknek merőben új és idegen kihívással kell szembe nézniük, ami próbára teszi azokat a kapcsolatokat, amelyek a harmadik kötet végén kialakultak, és megkérdőjelezik az önmagukba és a másokba vetet hitüket. Itt igazán fel kell nőniük, már végtelen messze az az idő, mikor a Hóbálra készülődtek, vagy mikor a Gazgató volt a leggonoszabb gonosz.

Sophie hű maradt önmagához, és éppen olyan tenyérbe mászóan idegesítő maradt, mint volt. Ráadásul még mindig nagyon könnyen megtéveszthető.. Vele szemben Agatha az igazi "felnőtt", aki mindent megtesz hercegéért, még hogyha az az életébe is kerül. Olyan tiszta és jóságos, mások sorsát mindig a magáé elé helyezi, és szerencsére nem halt ki belőle a kellő mennyiségű gyanakvás sem, mely igazán hasznos adottság. Tedros, Sophiehoz hasonlóan, kezdetben nem mutat változást; néha kiállhatatlan, de egyre többször cselekszik helyesen meggondolatlanság helyett, éppen ezért kedveltem meg korábban annyira. Mert igen is több rejlik benne, és ez most meg is fog mutatkozni.. Ha csak néhány oldal erejéig, de láthatjuk.

Ami az új szereplőt illeti, ebben a részben bebizonyítja, hogy amit hall az ember és, amit ebbe beleért, az nem feltétlenül az, amit valóban jelent. (Tudom ez így elég zavaros, de nem lőném le a poént.) Míg Hester, Anadil és Pötty hármasa hozza a szintet, Hort pedig megkapja a neki járó történetet kezdetét.

Amíg mindenki kis kalandját követjük, egyre jobban összeérnek a szálak és egyre jobban érlelődik a emberben az az érzés, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. A végén pedig, csak pislogni lehet döbbenetünkben.. De egy biztos, így nem érhet véget ez a mese, mert az Igazság nem válhat ily! könnyen Hazugsággá.

Ha egy mesebeli utazásra vágysz, ahol valós problémákkal küzdenek a szereplők, miközben a humor  hatására a hasfogás sem marad ki, akkor ez a te könyved!

≈Köszönöm a Twister Mediának, hogy újra visszacsöppenhettem Agatha és Sophie történetében!

Borító:
Egyszerűen tökéletes... és, ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk, sokat elárul a történetről. 5 pont

Történet:

Kicsit laposan kezd, de utána izgalmas, elgondolkodtató és eseménydús. A végéről pedig egy szót se. 4 pont

Karakterek:
Imádom őket, na meg a mindenkire oly' annyira jellemző stílust. 5 pont

Illusztrációk:

Mint mindig most is szemkápráztatóak. 5 pont