Amanda Stevens - A birodalom
Sikerült befejeznem a második részt is, A birodalmat.
Nagyon találó a címe! (ha olvassátok majd megértitek)
A történet pár hónappal az előző rész után játszódik. Ott akkor elváltak egymástól, Devlinnel, így most már a helyszín is megváltozott. Most Asher Fallsban járhattunk. Már a megbízatás is furcsa volt, mely kételyeket keltett, de maga a város hangulata volt csak igazán érdekes...
"Ez a hely egy igazi kísértetváros"- hogy Sidrát idézhessem, ennél találóbban meg sem fogalmazhatnám az egész légkörét. Nem csak az egész város hátborzongató, hanem a benne élők is. Asherék, akiknek elég sok mindenhez közük van, nem a legjobb értelemben...A 3 jó barátné és az Asher fiúkkal való kapcsolatuk...Tilly és a múltja...Nem mellékesen Amelia, igen ő is sokban kötődik, ehhez a helyhez.
Sokszor gyomorgörccsel olvastam, annyira izgultam, hogy Ameliának ne essen baja, és addig amíg nem derült mindenre fény, minden egyes apró információ morzsát alig vártam. Bár a könyvnek van egy pontja (vagy inkább több) ahol már lehet sejteni a dolgokat, és nem lövök le nagy poént, ha azt mondom, hogy be is teljesülnek. Összességében imádtam, rendesen felcsigázott, néhol megrémített, de még mindig nem egészen teljes a kép. Annyira utáltam az elején, hogy nem Devlinnel folytatjuk, de a végén megkaptam, amire vágytam:
"Szükségem van rád!"- jobban nem is végződhetett volna...
Még egy kicsit böki a csőröm a Thanes ügy, és ami a menyasszonya kilétét illeti, kíváncsivá tesz!
≈Mindenképp olvassátok el, ha már egyszer belekezdtetek a sorozatba. Rengeteg minden kiderül magáról a képességéről is. Ezek után csak még nagyobb hévvel fogom olvasni a következő részét!
10/8

Megjegyzések
Megjegyzés küldése