Soman Chainani – A Miheztartási kézikönyv
Használjátok ezt a Miheztartási kézikönyvet kalauzként iskolai éveitek alatt. Benne van minden, amit tudnotok kell: mit kell hozni, mit kell viselni, és legfőképpen az, hogy miként kerülhetitek el a Tortúratréning termet. Ezeken a lapokon a tananyagról olvashattok, megismerhetitek tanáraitokat, és bepillantást nyerhettek az elsőévesek hagyományaiba: a Mesetlon, a Ki mit tud? Cirkusz és a Hóbál szabályaiba. Ha tanácsra van szükségetek, nem kell példaképeket keresnetek: legnevesebb volt diákjaink segítenek…
Már régóta szemeztem ezzel a szépséggel, így egy percig sem gondolkodtam a Könyvhéten, azonnal lecsaptam rá!
Nyilván ez nem egy újabb fondorlatos, csavarokban gazdag epizódja Agatha és Sophie történetének, hanem egy kiegészítő kötet, mely megtanít túlélni a Jók és Rosszak iskolájában, valamint segít emlékezni mindarra, amit három esztendő alatt a lányok elértek, tönkretettek, létrehoztak és a többi. Szóval mindenképp felfrissíti az olvasó emlékezetét, de ezen túl új információkkal is szolgál. Éppen ezért csak annak ajánlom, aki már túl van az első három köteten.
Hihetetlen, de ez a színes, szagos kötet rengeteg kis részlettel és újdonsággal bír, és annak ellenére, hogy szinte több a látnivaló, mint az olvasnivaló, mégis van egy története, ami izgalmas, érdekes és humoros. Az iskola mindennapjaiba enged bepillantást, a rendezvényeken át az ajánlott étrendig minden benne van. Olyan részleteket árul el, amik az előző kötetek alkalmával az olvasónak csak az agya hátuljában motoszkáltak, nem igényeltek több magyarázatot, mert elfogadta úgy, ahogy volt. De most, most a Virágföldalatti egész hálózata, a Tükröm-tükröm terem minden érzékét pezsdítő programjai, a különböző lények szerepei és még sok-sok minden más, teljes egészében megmutatkozik. Emiatt nagyon érdekes és magával ragadó,
Ráadásul a két dékán évődése, az új történelemtanár, Hester megjegyzései, az eldugott levelek és az immár negyedévesek körasztala, mind-mind szórakoztató részlet, ami felcsigázza az embert, hogy vegye kézbe és olvassa minél hamarabb a negyedik részt.
Ha szeretnéd tudni, hogyan éld túl a Tortúratréning-termet, vagy hogy mi az a Reppenus Izomnukus, vagy csak úgy általában minden fontosat a Jók és Rosszak iskolájáról, akkor ez a te könyved
≈Köszönöm a Twister Médiának ezt a súlyos lapokból és milliónyi gyönyörű rajzból álló kötetet!
Borító:
Tökéletesen illik a külső a belsőhöz. 5 pont
Történetek:
Nagyon izgalmas bepillantást nyerni egy kicsit a kulisszák mögé, valamint olyan részletekkel szolgál, melyek az előző három rész sodrós történet mellett nem is ütöttek szöget az olvasó fejében, de itt most minden apróság kellően megmutatkozik. Bár egy kicsit több Hester-féle tanácsokat elbírna még a történet. 5 pont
Illusztrációk:
Fantasztikusak! Bár tudtommal nem ugyanaz a személy készítette, mint a előző kötetekben szereplőket, de ettől függetlenül gyönyörűek. 5 pont
Megjegyzések
Megjegyzés küldése