J. L. Armentrout - Ónix
 |
| Még mindig nem békéltem meg a pasi kinézetével!:D |
Sokkal jobban megfogott, mint az 1. rész. Csak úgy tobzódnak az érzelmek, és sajnos nem mindenki képes kezelni őket. Nagyon tetszett, ahogy az írónő ironizált, gondolok itt arra a részre, mikor Kat épp azt boncolgatja, hogy megint egy sablonos szerelmes regényt olvasott, majd rájön, hogy nincs két egyforma sztori (minthogy olyan sincs még egy, mint az övé).
Olyan bosszantó, hogy mikor már Daemon beismerné, hogy szereti Katet, az nem hisz neki, mert a kötésnek tudja be, amiről azonban jóformán nem tudnak semmit. De legalább bepillantást nyerhetünk Daemon romantikus személyiségébe, láthatjuk hogyan küzd mással és önmagával is Katyért, ezért imádom a könyv végén lévő szemszögcserét. Vissza az elejére, mi is történik Katyvel, hogyan kerülhetett birtokába Daemon képességeinek? És mi a helyzet a cuki Blakkel? Igen túl szép és egyszerű lett volna, ha végre kifogott volna egy teljesen átlagos hapsit, aki még azt sem teszi szóvá, ha megállít egy ágat a levegőben... Legalább van összefüggés Blake megjelenése és a képességek között, sajnos. Bár így, hogy kivégeztem a könyvet, a halálon kívül volt jó oldala is a történteknek, mert közel sodorták Katet Daemonhöz és fordítva. Ebben sokat segített Will is, megjegyezném, nekem már az elején unszimpatikus volt (jó nem gondoltam, hogy ekkora egy féreg, hogy képes a saját családját elárulni). Összegzésül, egy luxent elvesztettünk s egyet visszakaptunk, de valóba visszakaptuk? Mint ahogy az írónő is fogalmazott, minden jobb lett, de rosszabb is.
≈Sajnos most egy kicsit megakasztom a sorozatot (habár meg van a könyv, technikai okok miatt nem tudom olvasni...) és belekezdek egy másik könyvbe. De attól függetlenül nem felejtem el ezt a sorozatot!
10/9
Megjegyzések
Megjegyzés küldése