Jay Asher - Tizenhárom okom volt...

Tizenhárom okom volt... vagy egy összetett.
Fogalmam sincs mit írhatnék róla, de komolyan. Annyi mindent gondoltam már előtte (előítélet), közben, az íróval való "interjú" közben is változott a véleményem, és most is így utána. Érzelmekkel rendesen megpakolt kis sztori és az biztos, még ha nem is vagy egy empatikus ember, akkor is átérzed a történetet és az rányomja a bélyegét a napodra, vagy talán az életszemléleted is a feje tetejére állítja. Még ha egy öngyilkos lányról is szól (bár nem csak róla), nem érzem szomorúnak, vagyis nem voltam szomorú mikor letettem. Szomorúnak szomorú, talán inkább elkeserítő az események ok-okozat kapcsolata, de én úgy tettem le, hogy bár szomorú nem vagyok, minden érzelmem kusza. Nem érzem magam öngyilkos hajlamúnak, de teljesen átéreztem Hannah minden rezdülését, míg ha nem is értek vele egyet. Kérhetett volna segítséget valaki olyantól, aki törődött is vele, de ebbe nem akarok belemenni, mert akkor ezer ha és volna kerülne elő, amit nem csak ő befolyásolt. Mint például Mr. Porter mindkét részről félreértett tanácsa, Hannah túllépet mindenen úgy, hogy megölte magát, Mr. Porter meg azért tanácsolta ezt, mert nem tudta mi minden áll a segítségkérés mögött, de ha így meg úgy lett volna... Inkább Clay az, akit teljes mértékben képes vagyok megérteni, és egyetérteni vele, ahogy Hannah is mondta, sajnálom, csak én őt, meg a helyzetét is. De miatta nem tartom szomorúnak a regényt, olyan benyomást tett rám az utolsó jelenet, mintha Clay megpróbálna túllépni Hannán (egy kapcsolattal, Skye-al), nem is, inkább, mintha megpróbálna együtt élni a történtekkel. Hannah és az esete végig fogja kísérni az életén, de ő képes arra, amire Hannah nem volt, képes nem túllépni, hanem együtt élni a veszteségekkel és ezáltal egy új életet kezdeni.

≈Nem tudom kinek ajánlhatnám, azt mondom mindenki olvassa el! Nekem nagyon tetszett és lehet, hogy ingerszegény a környezetem és azért fogott meg, és azért tartom mélyre nyúlónak, mert nem olvastam ettől irodalmibbat még stb. sorolhatnám, de akkor is tetszett, és szerintem nagyon fontos problémát jár körül. 
10/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Emmi Itäranta – Tiltott álmok városa

Az ég a földig ér

Jasper Fforde – Monokróm

John Cure - A gonosz új arca

Szaszkó Gabriella – Nyisd ki ezt a naplót!