Kresley Cole - Vámpíréhség
Az Újéven első könyve mégsem az Ezüsthíd lett, de helyette itt van a Vámpíréhség Kresley Coletól...Igazság szerint belekezdtem az Ezüsthídba, de nem tudtam befejezni. Remélem nem vágtam túl nagy fába a fejszémet ezzel a 8 kötettel! Még tavaly (már mondhatom ezt) ajánlották, és nem is olyan átlagos...van benne vámpír, vérfarkas, boszi, tündér, félszerzet, démon, stb. a végtelenségig sorolhatnám és igen más, mint a többi ilyen könyv. Tudom baromság ilyet mondani , mert minden könyv más blablabla, de néha igenis egy sémára épülnek és ennél (már több könyvnél megesett) éreztem, hogy ez más lesz...és jó értelemben az is, na meg számomra végképp más, mert mint a kiadóból kikövetkeztethető ez egy erotikus regény és azért nem ilyeneket szoktam olvasni.
Nos, kezdetben nagyon nyersnek éreztem, de mégis, ahogy haladtam a történettel egyre jobb és jobb lett. A törvényszerűségek itt is megvannak, mint pl, a vámpír elég a napon, a vérfarkasokban egy fenevad él ect. de ez tényleg csak a magja. A körítése egyedi és kifejezetten élvezhető. Az első részben a "társ" megkeresésére, majd megnyerésére koncentrálunk és azokra a bonyodalmakra, titkokra amit ez a folyamat szül. Őszintén az eleje nem is nagyon tetszett, de megszállottságom miatt minden könyvet, amit elkezdek be is fejezek! Szerencsére vagy valami ilyesmi, ahogy tovább olvastam elkezdett megtetszeni, aminek örülök, mert jó volt. Bár néhány részt kivágnék belőle, pl. Em szenvedésének végeérhetetlen sorozatából egy-két momentumot vagy a mindent elutasító viselkedését, mikor ő is és mi (értsd:olvasók) is jól tudtuk, hogy beadja a derekát. Érdekes pillanatok történtek más szereplők közt is és csak remélni tudom, hogy a következő rész Garetth-Lucia vagy Myst-Nikolai kapcsolatát taglalja majd vagy esetleg valaki másét boncolgatja!
≈Jöhet a következő?!
10/6

Megjegyzések
Megjegyzés küldése