Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota 2.)
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska
„Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a mágikus történeteket.”
„Iszonyatosan nagy meglepetés volt a vége! Percekig csak ültem, és a fejemet fogtam.”
„Úgy gondoltam, egy folytatás nem lehet jobb, mint az első kötet. Tévedtem. Howl, Sophie és Calcifer az Ezeregy éjszaka világában. Bámulatos, csavaros, zseniális.”
„Abdullah hihetetlen körmondatai és mézesmázossága egyszerűen lehengerlő. Teljesen elvarázsolt.”
„Először nem értettem, hogy ez mitől folytatása A vándorló palotának, de ahogy haladt a történet, egyre inkább magával ragadott, és persze a régi kedven szereplők is előkerültek…”
„Ajánlom minden korosztálynak, hogy kikapcsolódhasson, kacaghasson egy jót. Szerintem még A vándorló palotánál is jobb.”
„Diana Wynne Jonesnak nem szokása folytatásokat írni. És a lelked mélyén te sem ezt várod tőle. Ő pedig – szokásához híven – meglep, megdöbbent, sokkol, kacagtat, szórakoztat, kikapcsol.”
„Ez a könyv önmagában is megállja a helyét, ám ugyanúgy jobb lesz minden egyes olvasás után, mint A vándorló palota.”
„Vadonatúj szereplők, vadonatúj helyszínek, vadonatúj kalandok, a régi humor, valamint számtalan meglepetés. Főleg az zseniális, ahogy az előző kötetből ismert szereplők felbukkannak.”
„Howl rajongói ezúttal sem csalódnak majd!”
„Alig néhány óra alatt elolvastam, pedig a vizsgáimra kellett volna készülnöm…”
Újabb történet a világhírű szereplőkkel.
Varázslat, kaland, ármány, szerelem…
A dzsinnek legyenek veled!
~Az első pillanatokban csak vonogattam fel a szemöldököm, hogy mi ez? Itt nincs Sophie vagy Howl van nekünk helyette egy csóró szőnyegkereskedőnk aki egész nap csak álmodozik és néha rá törik az ajtót a rokonok. Én mégis imádtam. Valójában már az Ezeregy éjszakai hangulatával megvett mert én mindent szeretek ami ezt a mesés világot áthozza. Mégis egészen addig míg Éjvirágot(plusz pont egy ilyen jó kis névért!) el nem rabolják csak elment a történet... DE mikor Abdullah neki indul megmenteni! Jön egyik meglepetés a másik után hirtelen mindenki gyanús kombinálunk ki is Kefetemakka és Koromdoromb, a katona, a morcos dzsinn, Abdullaha vágyálmai valóra válnak mi történik itt emberek?!Büszke is voltam magamra hogy legalább egy titokra rájöttem.Akkor vett meg viszont igazán a könyv mikor a régi szereplők is megjelentek majd a hercegnő sereg is mulatságos volt a végén pedig még örültem is ahogyan alakultak a dolgok mert a kövér nőknek is jár a boldogság!
Kedvenc szereplő(k):Éjvirág, Abdullah, Sophie, Morgan, Howl, Jamal és kutyája
Amit szerettem: Abdullah ékesszólását, a rengeteg meglepetést,a palotás részeket, az Ezeregy éjszaka hangulatát
Amit nem szerettem: lassan indul be a történet, Abdullah néha szerencsétlen és kissé sötét
Kedvenc idézet:" – Gyerekes vagy – horkantott a szellem. – De lehet, hogy hős. Vagy talán bolond."
10/8
Megjegyzések
Megjegyzés küldése