George Mann – Mechanikus London

Nagyon angol ☕

London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkológépekké változnak és a ködből előbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.

Ezzel a kötettel egy mindeddig ismeretlen terület nyílt meg számomra a könyvek hatalmas világában. Ugyan már régóta foglalkoztatta a fantáziámat, mit is takar a steampunk, még csak most volt szerencsém belemerülni ebbe a műfajba. Úgy érzem, ez a könyv megfelelő választás volt annak érdekében, hogy bepillantást nyerhessek a steampunk világába.

Éppen emiatt bátran ajánlom ezt a kötetet minden hozzám hasonló kezdőnek. Természetesem azok is bátran kézbe vehetik, akik szeretik az elnyújtott rejtélyeket, a lassan összekapcsolódó szálakat, az akciódús, feszült jeleneteket, vagy ha valami olyat olvasnának szívesen, ami nagy angol.

De mégis, nézzünk bele egy kicsit konkrétabban!;)

A prológus egy idilli, várakozással teli kezdetet tár elénk – meglepő módon nem Londonban, de nincs is idő megfontolni, miért – , ami másodpercek alatt foszlik szét, hogy helyet adjon az undornak és a félelemnek. Mindezt a hirtelen jött változást, hasonlóan gyors ütemben, pár oldal semmissé teszi. Ugyanis rögtön Londonban találjuk magunkat, ahol egy igencsak érdekes, és annál ijesztőbb esetbe botlunk, Sir Maurice Newbury személyén keresztül.

A gyilkossági esetek furcsák, érthetetlenek, a Scotland Yard sem jut sehova, de ha ez még nem lenne elég, a problémák halmaza egyre csak növekszik, ám a megoldás elmarad… Ennek köszönhetően a történet egy kis időre megül, majd csak lassan indul tovább Sir Maurice és a kedves, ám annál harciasabb Miss Hobbes nyomozásának hála.

A nyomozás során egyre elképzelhetetlenebb eseményekbe botlanak, melyek révén egyre hátborzongatóbb rejtélyek fedik fel magukat. Mégsem érződik az előrelépés izgalma, elmarad az öröm, mert bár jó néhány kulcsfontosságú esemény mozgatórugója világossá válik, egyszerűen hiányoznak az összefüggések. Bosszantóan nem akar összeállni a kép, mert valami vagy valaki mindig útját állja az igazságnak.

A robotokkal való kezdeti megismerkedés az egyetlen, melynek mentjén érdemes elindulni, ám itt is, mint minden szálon, túl nagy a sötétség, a titok, mely elfedi a valóságot.

“Bizonyos szempontból felkavaró volt azt látni, hogy egy ilyen összetett és csodálatos teremtmény minden érzelmet nélkülöz, hiányzik belőle az élet szikrája.”

Míg az olvasó és a szereplők is próbálják összerakni a szinte már megfejthetetlennek tetsző esetek láncolatát, addig bepillantást nyerhetünk néhányuk személyiségébe.

Sir Maurice egy szimpatikus férfiként jelenik meg, aki sötét titkokkal és függőségekkel küzd, de szegénynek sosincs ideje magára, mert még akkor is, mikor már félig a sírban van, vonatok tetején kell rohangálnia…

A másik főszereplő, Miss Hobbes, azaz Veronica meglehetősen kedves, okos és értelmes teremtés, aki “olyan kis ártatlan” benyomást kelt, mégis érződik, hogy nagy lelkierő lakozik benne.

Testvére, Amelia ugyan keveset szerepel ebben a kötetben, de már itt, az elején érződik, hogy fontos szerepet tölt be. Annak ellenére, hogy intézetbe zárták és ijesztő a megjelenése, minden rohama mögött értelem bújik meg.

A többi mellékszereplőnek – a saját kis töltelék történeteiken túl – köszönhetően pedig annyiszor esik szó a teázásról, hogy az olvasó úgy érzi, neki is menten teázni szottyan kedve. Komolyan, ezt a könyvet csak több csésze tea elfogyasztása mellet érdemes olvasni!

A teáról visszatérve a nyomozáshoz, olyan, mintha folyamatosan elfutna előlük a rejtély kulcsa. Ám kis idő elteltével eljön az áttörés, és nincs megállás. A feszültség egyes helyzetekben szinte elviselhetetlen, mondhatni enyhén pulzusemelő. A látszólag összefüggéstelen események sorozata pedig elkezd mesteri láncolatot alkotni, mely  egyszerűen elborzaszt. Ekkor jön rá az olvasó, milyen mesterien is épült fel a történet, de nincs idő rácsodálkozni az események iszonyatos mivoltára, mert a vége előtti hajsza pattanásig feszít minden idegszálat…

A befejezés éppen olyan idilli és nyugodt, mint amilyen a kezdet volt, ám a kezdéshez hasonlóan ez az érzés hamar elillan az epilógusnak hála, ami folytatást és nem kevés magyarázatot követel. Nincs még minden lezárva, korántsem!

≈Köszönöm a Főnix Könyvműhelynek és a Kildarának ezt a kalandokban gazdag kötetet, várom a folytatást!

(bővebben a Kildara oldalán)