Karen Dionne – A ​lápkirály lánya

Eredeti cím: The Marsh King's Daughter
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 272
Kiadás éve: 2017
Műfaj: krimi, thriller
Fordító: Ballai Mária
A kérlelhetetlen múlt visszatérése..

Helena ​Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát.

Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása.

Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával.

A romatikus, fantasy és történelmi regények után szerettem volna visszatérni egy kis időre a horror és thriller világába, hogy maradéktalanul kiélhessem sötét vágyaimat, így esett a választásom -a sok izgalmat sejtető fülszöveg elolvasása után- erre a kötetre. Ám meg kell, mondjam, nem éppen azt kaptam, amire számítottam.

A kezdet igazán ígéretesnek bizonyult, kellően sejtelmes, baljóslatú, mindemellett pedig hétköznapi. Természetesen jó értelemben hétköznapi, hisz egy ismerős helyzetbe csöppenünk, amiben megismerkedhetünk Helenával és élete egy szeletével, a gyerekeivel, a férjével és Rambo nevű kutyájával. Azonban ez az idilli családi kép másodpercek alatt foszlik szerte, amikor is Helena eltemetett múltja elszabadul és életre kel... 

Mégis mielőtt kezdetét venné a vadászat, meg kell érteni és ismerni ezt a múltat, erre ad lehetőséget a cselekmény szerkezete, amely a jelen történéseiből és a múlt emlékképeiből építkezik. A két idősík olyannyira összemosódik az elbeszélésben, hogy egy-egy gesztus, hang vagy akár tárgy a jelenben képes felidézni Helenában az emlékeket, és máris a múltban találjuk magunkat.

Egy olyan múltban, amit nem könnyű felfogni és szinte lehetetlen megérteni, nemhogy mérlegelni. Hisz külső szemlélőként felfoghatatlan az, ami Helena anyjával történt, amin át kellett mennie szinte még gyerekként. Szintén nehéz belegondolni abba, milyen egy szörnyű és kegyetlen apa oltalma alatt felnőni a világtól elzártan. Ezzel szemben pedig ott áll annak az embernek a felfogása minderről, aki ebben élt.. Ugyanis az, aki ebben nőtt fel, aki soha nem tapasztalt mást, annak ez a normális. Meg sem fordul a fejében, hogy a való világ miként ítéli el az erőszakot, a testi fenyítést, a fogvatartást - és még sorolhatnám az apja bűneit -, hisz neki az a világ nem létezik. Csakis annyiban, amit egy fél évszázados folyóirat kupac és egy egocentrikus pszichopata elmondásaiból össze lehet rakni. És lássuk be, ez nem éppen elegendő..

Ennek ellenére egyszer eljön az a pont Helena életében, mikor megérti, apja nem képes bűntudatra vagy megbánásra, nem érdekli mások természet adta joga, és hogy az erőszakra való hajlama túlmegy minden tűréshatáron. Ez az a pont, ahol első kézből láthatjuk, milyen torokszorító és szomorú az, ha  valakinek a jól felépített, ám brutális világa darabokra törik. Ahol megtapasztalhatjuk azt, milyen a morális normákon kívüli életből egy törvények által szabályozott, társadalmi életbe csöppenni, és az ottani szokásokat megtanulni. 

A visszaemlékezésekből felépített múlton túl a jelent történései eltörpülnek. Mindaz, amit a jelen tartogathatott volna még, kihasználatlan maradt, és ami pedig megtörtént, nem kapott elég hangsúlyt, beleveszett a múlttal való harcba. Ennek ellenére okozott izgalmas pillanatokat, ám nem azt kaptam, amit a fülszövegnek köszönhetően vártam. Nem egy üldözéssel és üldöztetéssel teli vadászat elevenedett meg, nem a pattanásig feszülő idegek és a türelem játéka volt ez, hanem mindössze a múlt lezárásához szükséges utószó. Ezt sajnálom, mert többet vártam ettől az idősíktól.

Ettől függetlenül elégedett vagyok azokkal az eseményekkel, melyek az olvasó érzelmeire és nem kevésbé a gondolataira képesek hatni, vagy legalábbis kérdéseket szülnek az emberben. Ilyen Helena és az anyja kapcsolata, ahol nem alakult ki egy erős kötődés, de vajon ki hibájából? Az anyjáéból, mert nehéz volt számára egy olyan gyereket szeretni, aki akaratán kívül született, aki előtt nem lehetett önmaga? Vagy a gyerekéből, aki mindezt érezte, így apjához húzta a szíve? És mi magyarázza Helena szeretetét egy olyan apa iránt, aki csak magát szereti, aki csak a maga érdekét lesi, és ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja, akkor fenyítés a vége? Még sorolhatnám a hasonló kérdéseket, de egy biztos, ezekre nem ad választ a könyv, mindenki maga kell, hogy megválaszolja őket, és ez így van jól. 

Éppen amiatt, hogy ez a könyv ilyen kérdéseket feszeget, hogy nagyban hat az érzelmekre, hogy kontrasztot emel a természet békéje és az apa kiszámíthatatlan brutalitása közé, sokféleképp megítélhető. Számomra a kegyetlenségen túl érdekfeszítő és izgalmas, mert ugyan nem letehetetlen, és néha feleslegesnek tűnő információkkal áraszt el -miközben az idősíkokban rejlő lehetőségeket kihagyja-, mégis felcsigáz és gyomorgörcsöt okoz, hisz a lehető legjobb végkifejletet kívánja az olvasó, de az ehhez vezető út nem kevés izgulással és félelmetes pillanattokkal van kikövezve.

Végezetül meg kell említenem a fejezetek elején található Andersen idézeteket, melyek a címadó meséből származnak, és mást nem is lehet róluk elmondani, minthogy rendkívül találóak és nagyon is illenek a könyv témájához, és nem kevésbé a stílusához is.

Így már csak az a kérdés, neked tetszene ez a könyv? 

≈Köszönöm az Agavének és a Kildarának ezt a kérdésekkel teli, múltbéli kalandot!


Borító:
Elégedett vagyok vele, mert illik a történethez és segít elképzelni azt az elszigeteltséget, amelyben éltek. 5 pont

Történet:
Nem az a baj, hogy nem azt kaptam, amit vártam, hanem inkább az, hogy frusztráló, mennyi minden fért még volna ebbe a történetbe, a jelenbe. Emellett pedig van, ahol képtelen vagyok elsiklani a kegyetlenség foka mellett, és tárgyilagosan hozzáállni a történésekhez. 3 pont

Karakter:
Kellően rétegzettek és nem olyan könnyen megismerhetőek, és rettentő érdekes elgondolkodni mindazokon a lélektani folyamatokon, amik bennük végbemennek. De volt, hogy többet vártam tőlük. 4 pont

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Luca D’Andrea – Lissy

Soman Chainani – Jótett helyébe

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Michael J. Martinez – Az Enceladus-krízis

Anne Bishop – Holló a hollónak