Krausz Emma – Osztálykép

Kiadó: Twister Media
Oldalszám: 256
Kiadás éve: 2018
Műfaj: ifjúsági, LMBTQ,
young adult
A gimi csak olykor szívás.

Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.

Már korábban felkeltette az érdeklődésemet ez a könyv, de mikor megjelent a belőle készült kisfilm, tudtam, hogy el kell olvasnom. Reméltem, hogy ez lesz a megfelelő könyv, ami bevezet az LMBT irodalom világába, vagy legalábbis alapot ad, hogyan is kell elképzelni. Végül a Könyvfesztivál keretében sikerült szert tennem egy dedikált példányra, ezért hálás köszönetem Emmának!

Mivel még nem olvastam hasonló témájú könyvet, nem tudtam, mire számítsak, milyen elvárásaim legyenek a fent említett reményen túl, így merészen vágtam bele az olvasásba.

A történet azonnal a fülszövegből megismerhető kínos jelenettel veszi kezdetét, ami nem csak Leventében és Ákosban, hanem az olvasókban is értetlenkedést, és kismillió kérdést vet fel. Az a koncepció, hogy mindez ráadásul a gimi 11. osztályában játszódik, több szempontból is ideális. Egyrészt igen kellemetlen és kínos helyzeteket idéz elő a két srác között, miként az osztálytársi köteléken túl, az év hátralévő részében egy projekt is összeköti kettejük mindennapjait. Másrészt épp olyan korban lévő személyekről van szó, akikről az olvasó könnyedén el tudja képzelni, hogy még akárki is válhat belőlük, nincsenek korlátok közé szorítva, beskatulyázva. Így nem hat erőltetettnek az a tény, hogy most keresik önmagukat, az identitásukat, hanem mindez egy természetes változás, folyamat.

Mindezen túl a történet nagyon sok olyan elemet tartogat, amely nem következtethető ki a fülszövegből, olyan témák és helyzetek elevenednek meg -olykor csak érintőlegesen-, amik megbotránkoztatnak, örömet vagy szomorúságot okoznak, és elgondolkodtatnak. Igenis megérik az összes rájuk szánt oldalt, ha nem többet, mert megmutatják, milyen sokat számít egy lassan felnőtté váló személy életében a szülő, hogy egy apa vagy egy anya hozzáállása miként formálja a gyermeke jellemét, életfelfogását. Emellett felszínre kerül, hogy milyen negatív következményekkel jár egy elnyomó kapcsolatban élni, hogy milyen fontos szerepet tölt be az ember életében egy barát, vagy hogy egy őszinte beszélgetés csodákra képes.

Ezek miatt, amikor olvastam, repültek az oldalak -bár ebben közrejátszott az is, hogy nagy betűméretet alkalmaztak-, amikor pedig nem volt időm arra, hogy visszatérjek Lenventéék gimijébe, folyton azon agyaltam, mit fognak tenni a srácok, miként birkóznak meg a felmerülő nehézségekkel, hogyan közelednek majd egymáshoz a közös titkuk miatt. 

Ám az, ami igazán fontos ebben a könyvben, mindvégig lappang és csak a vége felé válik hangsúlyossá. Az elfogadás, az ebben rejlő újrakezdés, és a gyász. Az hogy Levente újra képessé váljon bízni önmagában, ezáltal másokban is, emellett a remény, hogy Ákos elfogadja olyannak, amilyen, és hogy önmaga megpróbáljon szembenézni a tragédiával.

"Utálhatod magad azért, ami vagy, de érdemes? Egész életedben önmagaddal kell élned. Ha utálni akarsz valamit, akkor utáld azt, amit teszel, mert azon tudsz változtatni, azon viszont nem, aki vagy."

Összességében igazán megfogott a könnyed stílusával, a választott téma hatott az érzelmeimre, így teljesen beszippantott, mindössze a terjedelmével nem vagyok kibékülve. Nagyon szívesen megismertem volna mélyebben az összes szereplőt a baráti körben, legalább olyan mélyen, mint ahogyan Leventét sikerült, de ha lehet, mindjüket még jobban! Hisz olyan jól el lettek találva, minden egyes velük töltött perc eszembe juttatta a gimis éveimet, -amik nem is voltak olyan régen, és nem is voltak annyira szörnyűek. Nagyon sok lehetőséget látok még bennük, és Krausz Emmában is!


≈Köszönöm az Twister Mediának és a Kildarának, hogy számomra új műfajba kaphattam betekintést!

Borító:
Nem egyszer említettem már, hogy nem szeretem azt, ha az egyik szereplő arca visszaköszön a borítón, mert úgy érzem tőle magam, mint akire ráerőltetik, hogy így képzelje el az adott szereplőt. Ám most fordult velem a világ -magam sem értem-, mert ez a borító nagyon tetszik, és nem, nem azért mert kék, hanem mert úgy jó, ahogy van. 5 pont

Történet:
Egyetlen egy kivetni valóm volt, annyira belemerültem, hogy képes lettem volna még olvasni, de nem volt mit. 
Hihetetlen gyorsan fogytak el a lapok, ezért az az érzet maradt bennem hogy nincs igazán vége -a gyönyörű zárás ellenére-, nincs kihasználva mind, a történetben rejlő lehetőség. 4 pont

Karakter:
Imádtam őket, és jó volt nyomon követni a fejlődésüket. Mindössze annyi, hogy mindjüket mélyebben meg szerettem volna ismerni, többet szerettem volna megtudni róluk, mert ugyan ez Levente és Ákos  -de leginkább Levente- története, a többiek is fontos részei. 4 pont

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Imre Viktória Anna – A villámsújtotta torony

Harry ​Potter – Roxfort Évkönyv

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

M. Leighton - Down to you

Michael J. Martinez – A Daedalus-incidens