Celia Rees: Farkasszem (Bűbájos Mary 2.)


Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska

Aki olvasta a XVII. századi Amerikában játszódó történet első részét, a Bűbájos Maryt, bizonyára sokat töprengett rajta, miként is alakulhatott Mary Newbury, a bátor és nyíltszívű fiatal lány további sorsa, miután elmenekült Beulah-ból, ahol az elvakult, babonás tömeg boszorkánysággal vádolta, s így a biztos halál várt volna rá.
A Bűbájos Mary ott ér véget, amikor Mary kétségbeesésében az erdőbe menekül, ahol nem csak üldözői, de a kemény tél, a vadállatok, és a portyázó indiánok is veszélyt jelentenek számára. A történet második, befejező részéből kiderül, hogyan menekül meg ebből a reménytelennek tűnő helyzetből, s hogyan válik különleges képességekkel bíró fiatal lányból az indiánok körében is nagy tiszteletnek örvendő varázslóvá.
Amíg az első rész fojtóan feszült légkörével bilincselte le az olvasót, a Farkasszemet eseménydús cselekménye teszi „letehetetlenné”; a sodró lendületű könyvből megtudhatjuk, milyen viszontagságokon kell keresztülmennie Marynek, míg végül megtalálja lelki békéjét.


~ Annyira vártam a második részt talán túlságosan is. Az első részben a kerettörténetet jópofának találtam a második részben viszont túl nagy hangsúlyt kapott az amúgy teljesen érdektelen jelen.Nem szerettem sőt gyakran unottan tovább lapoztam ezeket. Nem érdekelt Agnes, M néni vagy Alison semmit sem mozdítottak előre igazán a történetben. Mary viszont összejött Szajkóval így háborgó lelkem legalább akkor boldog volt kb. 10-ig! Persze ezen át is lendültem a boldogság hosszú távon elég egysíkú. Aztán jöttek a gyerekek akik néha úgy érzem teljesen mellékesként néha Mary látószögébe kerültek de hát jó Fekete Róka egyfolytában harcolt, vadászott meg egyebek. Azért voltak remek kis részek benne mint a vándorlásuk és Mary fogadott fia. Mégis az öreg Mary-ből valami hiányzott ami nem tudom az öregségnek tudható-e be és hogy jó-e. A végén pedig a kis jegyzetek Martharól Beluha-ról a takaróról meg egyebekről szintén lényegtelennek és csak ritkán érdekesek számomra. DE mindenképpen azt mondom érdemes elolvasni leginkább csak hogy lezárhassa mindenki Mary történetét.

Kedvenc szereplő(k): Mary, Szajkó, Fekete Róka
Amit szerettem: vándorlások
Amit nem szerettem: a jelen szálat, fölösleges jegyzetek, hiányos karakterek
Kedvenc idézett: -nem fogott meg most semmi se amit meg is osztanék-
10/6

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jamie McGuire - Gyönyörű megváltás

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Jeff Kinney: Egy ropi naplója

A. O. Esther interjú – avagy bepillantás az Eszter életébe, érzéseibe és álmaiba

Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő