S. A. Chakraborty – Bronzváros

Eredeti cím: The City of Brass
Sorozat: Dévábád-trilógia 1.
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 518
Kiadás éve: 2019
Műfaj: arab világ, mitológia
fantasy, epikus fantasy
Fordította: Benő Ferenc
Életre kelt esti mesék

Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket. 
De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. 
Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

Az elsőkönyves S. A. Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan világban, amit egyhamar nem felejtünk el.

Rengeteg jó és vegyes kritikát is olvastam, valamint hallottam erről a könyvről, ami nagyon kíváncsivá tett, így mindenképp el kellett olvasnom! Köszönet a könyvért az Ageave Könyveknek;)

Már a fülszöveg megkapó, hát még a történet kezdete, mely izgalmak végtelen sorát ígéri. Hisz az egzotikus Kairó utcáin találjuk azonnal magunkat, hogy megismerkedhessünk egy szélhámos kis fruskával és mindennapjaival, melyek mozgalmasan telnek, de koránt sem olyan mozgalmasan, mint a történet meglepő fordulata után. Egy olyan fordulat után, melynek köszönhetően az arab világ lélegzetelállító hiedelemvilágának megelevenedett csodáiba csöppennünk. Az írónő így egyszerre két világot is bemutat, először a fülledt Kairó mindennapi életét és nyüzsgését, majd a dévek, ifrítek, rukhmadarak, máridok és ghúlok mágikus kavalkádját, melyek elkápráztatják az olvasót. 

Olyan részletességgel épül fel a történetben megelevenedő világ, hogy az olvasó szinte úgy érzi, ott sétálgat a szereplők mellett, együtt száll velük a varázsszőnyegen - ami annyira, de annyira Aladinos, hogy már csak az hiányzik, hogy Dárá dalra fakadjon -, és velük együtt éli át Dévábád intrikákkal teli mindennapjait. Erre csak ráerősít a történet szövés mikéntje, avagy az, hogy két szemszögből éljük meg a történéseket, így a leírásra valóban akkora hangsúly kerül, hogy szinte a legapróbb részletekig betekintés nyerünk a dzsinnek társadalmának komplexitásába, abba a törékeny egyensúlyba, melyet szövetségek és küzdelmek mozgalmas hálója tart egyben. Valamint maga a környezet, a szemkápráztató város, a lerombolt épületek, az elburjánzott kertek, mind-mind annyira valós, csaknem kézzelfogható. És mindehhez kapcsolódik a város több száz éves múltja, a dévek hatalmi harcai és fordulatos történelme, melynek csak egy szeletét tudhatjuk meg ebben a kötetben, éppen csak annyit, hogy még a sötétben tapogatózzunk. Hát igen, ebbe csöppen bele az olvasó Nahri mellett, így nem csoda, hogy repülnek az oldalak, mert elvarázsol a történet szövése és maga a mitológiai világ, amiben kibontakozik.

Rátérve Nahri figurájára, egy kicsit ellentmondásos, a történet alakulásával változik, ám nem fejlődésen esik át, hanem levetkőzi a kötet elején megismert belevaló, "a jég hátán is megélő" és bármire képes énjét, hogy felvegye a férfiaktól függő, hisztis énjét. Bár a kötet befejezése arra ad némi remény, hogy mindez csak egy átmeneti állapot, és visszatér a badass főszereplő csajszi a későbbiekben.

A másik szemszög kulcs figurája Alizajd herceg, egy önmagát és utat is kereső fiatal férfi, aki a hatalom kerekének súlya alatt őrlődik. Egy olyan karakter, aki képtelen "oldalt" választani, éppen ezért egy köztes figura, akinek vannak értékei, de néha nem érted miért cselekszik úgy ahogy. De azért van benne kiaknázatlan potenciál, amire a történet során fel-felbukkanó kis furcsaságai miatt lehet alapozni.

Mint karaktert kiemelném még - nyilván! -, Dárajavahus-e Afsin, aki épp olyan ellentmondásos jellem, mint Nahri. Nehéz megítélni, mert titkokkal teli személyiség, aki mindent magába folyt. Ennek ellenére beállnék a sorba, mert megfogott, valahogy tőle izgalmas a történet, és érzem, hogy valódi személyiséggel bíró karakter, csak még nem tudtuk igazán megismerni.

Velük kapcsolatban muszáj megemlíteni, hogy a negatív kritikák szerint a szerelmi száll, inkább háromszög, erőltetett és oda nem illő. Ezzel szemben, én pont, hogy nem éreztem hasonlót, sőt nagyon a szerelmi háromszöget sem... Persze ez a következő kötetekben elválik, de mindenképp a kötet előnyére vált a meg-megjelenő szoros kötődés a szereplők között.

Ami a többi szereplőt illeti, ők is nagyon elkélnek ebbe a mozgalmas cselekménybe, hogy még széthúzóbbá, színesebbé és kiegyenlítettebbé tegyék a "harcot", melyben mindenkinek vagy egy célja, egy vágya, amelyhez a végsőkig ragaszkodik és bármit képes megtenni érte.

És mindez, még csak egy nagyon kicsit szelete volt annak, ami még az olvasóra vár, ezt mindenképp érezteti a befejezés, mert valami nagyon nagy van a háttérben, ami egyenlőre rettentően homályos, és csak kevesen tudnak róla..

Ha egy igazán izgalmas, gyomorgörcsös, nyugtot nem hagyó és egyedi világfelépítéssel rendelkező kötetre vágysz, melyben komoly következményekkel operáló harcok folynak, ez a te könyved!

Köszönöm az Agave Könyveknek ezt a csodás történetet! Alig várom  folytatást;)

Borító:
Gyönyörű! Nagyon jól illik a történethez, mind a színvilág, mind a motívumok. 5 pont

Történet:
Izgalmas és eseménydús, de mikor éppen nem a történések sűrűjében vagyunk, akkor is kis részlet morzsákkal lát el az írónő, hogy ne unatkozzon az olvasó. Nyilván nem tökéletes, de nem olvastam még hozzá foghatót! Mindenképp kedvenc:) 5 pont

Karakterek:
Ellentmondásosak, egyediek és nagyon is emberiek, még dév létükre is. 4 pont

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Emmi Itäranta – Tiltott álmok városa

Az ég a földig ér

Jasper Fforde – Monokróm

John Cure - A gonosz új arca

Szaszkó Gabriella – Nyisd ki ezt a naplót!