Az ember, akit Ovénak hívnak

Még a karácsonyi szerzeményeim között volt ez a könyv, amit, meg kell, hogy mondjam, már nem kis lelkesedéssel vártam. Lássuk, vajon csalódtam-e benne. ;)

Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?

Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.

Kezdjük az alapötlettel, ami el kell ismerni, nagyon vicces és különös. Adott egy megkeseredett, morcos, mindig zsémbes öregember, akinek mindenről és mindenkiről megvan a sziklaszilárd véleménye, szereti, ha a dolgok a maguk nyugodt és rendezett medrében folynak, és nem rest kíméletlenül helyreigazítani a mamlaszok, a hozzá nem értők és a lehetetlen alakok életvitelét. Úgy általánosságban elmondható, hogy Ove a modern társadalom tagjainak a 95%-áról lesújtó véleménnyel van. 

És ennek a férfinek az életébe toppan be egyszer csak egy idegesítő nő a férjével, őket pedig még egy sor furcsa (vagy egyszerűen csak különleges) személy követi, és ráadásnak még egy rozoga kóbor macskát is a a nyakába kap... Ők így együtt képtelenek nyugtot hagyni Ovénak. Pedig ő valóban nem szeretne mást, csak végre követni a feleségét a közös kis családi sírba... Ami, hadd ne kelljen mondani, természetesen csak nem akar megtörténni. 

Muszáj elmondanom rögtön az elején, hogy ez az egyik leghumorosabb könyv, amit valaha olvastam. Már a fejezetcímek is viccesek, de maga a történet egyszerűen olyan bájosan vicces stílusban van megírva, hogy azt nem lehet nem szeretni. És a szereplők is pontosan olyanok: akiket nem lehet nem szereti. Mindegyiküknek megvannak a hibáik, a hiányosságaik, az ember agyára menő kis szokásaik, és ezt nem is titkolják. De ennek ellenére annyira a szívünkhöz nő mindenki, hogy azt kívánjuk, bár mindannyian előlépnének a könyv lapjai közül. 

És bár minden szava egy merő humor és báj, azért nem marad felszínes, igenis érint komoly témákat. Például a gyász feldolgozását, a továbblépést, az öregek megítélését, egyfajta koloncként való kezelését a mai rohanó társadalomban vagy azt, hogy különféle hivatali szervek vagy személyek mennyire képesek keresztültaposni az egyénen, csupán a munkabeli hatalmuk miatt. 

A másik dolog, ami nagyon tetszett a könyvben, hogy pontosan éreztem a változást és a fejlődést benne. Az oly kedves, de kétségtelenül olykor rosszul gondolkodó Ove (még ha ezt sosem vallaná be) szép lassan megtanul élni, szeretni, elfogadni, továbblépni és még egy sor hasznos emberi érzésnek, pillanatnak a részese lesz, mégsem hazudtolja meg vagy vetkőzi le önmagát. De a karakterek hatnak önmagukra és egymásra, változnak, alakulnak, fejlődnek, jutnak valahonnan valahová a regényben, és ez nagyon tetszett. 

A történet szinte olvastatta magát, nevetős volt, néhol szomorkás, élettel teli. Komolyan, kevés könyvtől kap az ember ennyi pozitív energiát, motivációt, életigenlést. Mert hiába nézi úgy a világot Ove, ahogy, azért nagyon szívet melengetőek az apróbb-nagyobb változások, ahogy az élete lassan kivirágzik azáltal, hogy voltak olyanok, akik meglátták benne az érző szívet. És időközben mi is rengeteg érzelmet tapasztalhatunk meg, rengeteg dolgot láthatunk és sok mindenre rájöhetünk. Mert hiába nem valljuk be, egy kicsit mi is Ovék vagyunk, amikor hagyjuk, hogy a szürke mindennapok és a rohanó világ a morgolódó, fásult énünket hozza elő. 

De ez a könyv szépen, észrevétlenül, könnyedén megtanít arra, milyen szeretni, nevetni, változni és változtatni, elfogadni és törődni, hogy milyen igazán élni. Kicsit fiatalos, kicsit öreges, kicsit könnyed, kicsit szívet tépő, és még ezer oldala van.

Nos, így a végére le kell szögeznem, hogy nem tudok utánfutóval tolatni, sem radiátort légteleníteni és még a rozzant macskákat is kedvelem, egyszóval engem a mi Ovénk minden kétséget kizárólag egy lehetetlen alaknak tartana. De ez egy cseppet sem akadályoz meg engem abban, hogy végtelenül szeressem őt és a történetét, és hogy még vagy ezerszer újra elővegyem és elolvassam ezt a fantasztikus könyvet. 

Kedvenc szereplő: Ove, Adrian, Mirsad + a rozzant macska 
Kedvenc idézet: (képtelen voltam egyet választani, szóval választottam ötöt)
"Ove olyan gyanakvással figyeli, mintha a macska épp most csöngetett volna be, mancsában egy Bibliával, és azt kérdezte volna tőle, készen áll-e beengedni Jézust az életébe.

"És így történik, hogy egy macska, egy túlsúlyos allergiás, egy meleg személy és egy ember, akinek a neve Ove, együtt indulnak ellenőrző körútra aznap reggel. Ove rájuk néz, miközben a parkoló felé mennek, és úgy véli, hogy valószínűleg épp most állította fel a világtörténelem legkevésbé tiszteletet parancsoló állampolgáraiból álló gárdát."

"Ove zsebre dugott kézzel áll. A macska mellette úgy néz ki, mintha legszívesebben ugyanígy tenne, ha lenne zsebe. Vagy keze."

"Várakozó csend áll be. A kamasz úgy néz Ovéra, mint aki azt gondolja, Ove teljesen feleslegesen ilyen hülye. Ove cserébe úgy néz a kamaszra, mintha az merő oxigénpocsékolás volna."

Ove az a fajta ember, állapította meg Parvaneh, aki ha nem tudja, pontosan merre tart, csak megy tovább abban a meggyőződésben, hogy az út előbb-utóbb majd igazodik az igényeihez.

10*/10

Mimi~

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

River Solomon – Kegyetlen szellemek

Karen Dionne – A ​lápkirály lánya

Krausz Emma – Osztálykép

Neil Gaiman & Michael Reaves & Mallory Reaves – Ezüst álom

Cassandra Clare - Holly Black: A bronzkulcs