Jamie McGuire: Red Hill

Vendégbejegyzés - Lollynymph

Nemrég az egyik Líra könyvesboltban sikerült kifognom egy hatalmas leértékelést és természetesen egy halomnyi új könyvvel tértem haza. Ez a regény is a szerzeményeim között volt, alig több, mint egy ezresért sikerült hozzájutnom. Bevallom, nem hallottam még róla korábban, de a témája izgalmasnak tűnt és az is az eszembe ötlött, hogy KockaCica mennyire szereti ezt az írónőt, szóval lelkesen vetettem bele magam az olvasásba. Lássuk a fülszöveget, utána pedig nézzük meg, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket! 

Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors.
Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon.
Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet?

Őszintén megmondom, az egyik fő ok, amiért kiválasztottam ezt a könyvet, az az volt, hogy korábban még sosem olvastam zombikról, pedig alapjáraton szimpatizálok velük és az ilyen témájú filmekkel/sorozatokkal úgy általában, ezért úgy éreztem, ideje egy próbát tennem az... élőhalottak irodalmával is. Nem is kellett sokáig várnom a kicsikékre, a járvány már az első 20 oldalon elkezdődik, azonban a cselekmény legnagyobb részét az öleli fel, hogy minden főszereplő és azok eredeti, esetleg útközben összeverbuválódott kísérete egyáltalán eljusson a farmra. Biztos bennem van a hiba, de én valamiért azt vártam, hogy az odajutást magát letudjuk mondjuk az első száz oldalon, utána pedig arról lesz szó, hogy hogyan rendezkednek be, hogy teszik biztonságossá a házat, hogyan viselik az összezártságot vagy esetleg hogyan lövöldöznek a "csoszogókra" a kerítés mögül. Bevallom, ez engem jobban érdekelt volna, mint hogy sorra látogatjuk a városokat gyalogosan és megállapítjuk, hogy iiiigen, kihaltak. A farmon felmerülő problémákból azonban elég keveset látunk, azt viszont rohamtempóban. De tényleg, amint végre megérkezik valaki, öt percig örülnek neki, hogy nem halt meg útközben, aztán máris marni kezdik egymást. 

Be kell vallanom, ez engem borzasztóan zavart. Mert oké, a Red Hill-be került túlélők közül vannak, akik nem is nagyon ismerik egymást, meg egyáltalán, egy ilyen feszült helyzetben teljesen normális, ha vannak konfliktusok. Megjegyzem, volt is belőlük bőven, tetszett, ahogy a különböző személyiségű emberek túlélőtaktikái folyton ütköztetve voltak egymással, és az olvasó ilyenkor maga is mindig elgondolkodhat rajta, hogy ő vajon melyiket választaná, mit tenne az adott helyzetben. De emellett meg sokszor úgy éreztem, hogy az írónő felesleges, értelmetlen magánéleti egymásnak menéseket generál a szereplők között. Ezekre a cicaharcokra nem találtam kiváltó okot a cselekményben, olyan érzés volt olvasni őket, mintha tényleg csak azért születtek volna meg, hogy el ne unjuk magunkat a nagy túlélésben. 

De oké, felőlem meccselhetnek egymással rogyásig, túl tudtam volna lépni a dolgon, ha az írónő nem úgy "kezeli" ezeket a problémákat, ahogy. Javítsatok ki, ha ti másképp érzitek helyesnek, de szerintem az egész egyszerűen nem normális dolog, amikor egy komoly író úgy oldja meg a szereplők közt felmerülő ellentéteket, hogy megöli őket. Mert itt konkrétan ez történik. Nem fogok lespoilerezni semmit, ha esetleg valaki el akarná olvasni, de a könyvben például egy szerelmi háromszög, sőt EGY KONKRÉT MEGCSALÁS úgy van lekezelve, hogy a kedves alkotó nemes egyszerűséggel kiiktatja az érintetteket. Mi a ffff... Oké, ha tényleg úgy gondoljuk, hogy bele kell írni azt a magánéleti csetepatét a könyvünkbe, hát áldásom rá, de akkor legalább legyen egy tervünk a végkifejletre! Nem tehetjük meg, hogy jól összekuszáljuk a szálakat, aztán az egészet felrobbantjuk a francba, minden reálisan lekövethető ok vagy következmény nélkül mondván, jó lesz az úgy! 

Tudjátok, hogy szeretek elidőzni a szereplőknél, de itt sajnos senkit sem sikerült túlságosan megszeretnem. Talán azért, mert a sok karakter és a folyamatos szemszögváltás miatt kevés esélyünk volt megismerni, és ezáltal megkedvelni őket, de ha választani kellene, Nathant mondanám a legszimpatikusabbnak. Igazi apafigura, végig a lánya biztonságát tartja szem előtt és ez nagyon szerethetővé teszi. Ezzel ellentétben Miranda számomra egy végtelenül önző, hisztis, buta liba volt, de hát van ilyen, nem lehet mindenkit kedvelni. 

Hmmm... Hogy azért a pozitívumokról is ejtsünk néhány szót. Tetszett a vírus elterjedésének ábrázolása, izgalmasak voltak a harcjelenetek, főleg az elején és tetszettek a zombik, ami fontos, mert hát miattuk olvastam a könyvet, ugye. 

Összegezve a dolgokat: kevés a szerethető szereplő, a cselekmény kiegyensúlyozatlan, egyes dolgok indokolatlanul el vannak nyújtva, más dolgokon csak végigrohanunk, és a regény úgy önmagában halmozza az írói ballépéseket. Nem tudom, van-e ezek után kedvem megpróbálkozni az írónő többi könyvével, azért nem szeretném leírni, hiszen nagyon sokan szeretik, biztos van oka. De a Red Hill számomra egy nagy-nagy nem, aki úgy érzi, hiányoznak a zombik az életéből, az nézzen inkább Walking Dead-et.

Kedvenc szereplő: Nathan

Kedvenc idézet: Tobin pislogott egyet. – Miféle isten háta mögötti, suttyó faluba költözött a testvérem?

10/5

MeowMimi~