Potteres szerda

Harry Potter visszatért az életembe,
Most, Az utolsó dal (jön majd róla a vélemény) és a Sötét Éden után volt szerencsém visszacsöppenni ebbe a varázslatos világba. Ebből kifolyólag ma nem csak egy, hanem rögtön két véleményt is hozok, méghozzá a 3. és a 4. részt!:)

Az azkabani fogoly
Már így a harmadik rész fele, kicsit nehezen különítem el, hogy melyik kötetben mi is történt pontosan, így elnézést kérek előre, ha esetleg átemelnék más részekből.
A figyelemfelhívás:

Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja…

Tény, hogy annál sokkal többet! 
Már mosolyogva vettem a könyvet a kezembe, szóval el tudjátok képzelni, milyen arcot vághattam a Marge nénivel történtekre... Szóval a kezdet jól indult, mind a bagolypostákkal, mind a látogatóval. De csak ezután jött az izgalom, mikor Harry úgy döntött, hogy ő nem kér többet a Dudley családból. Épp múlt héten beszéltük Night Flower Captainnel, hogy milyen jó is lenne, ha Budán is olyan buszok járnának, mint ami felvette Harryt!:) 
A teljességre törekvés egésze nélkül, és anélkül, hogy bármi több történést kifecsegnék, csak az érzelmeimet próbálom most megosztani. 
Még mindig nem szerettem meg Pitont... Sőt a mostani alakítása miatt meg is haragudtam rá! A jóslástan pedig nem vált a kedvencemmé.. Ha a tanár látomásain múlna, már a fél iskola a föld alatt lenne..
Ami pedig a sűrű tanárváltásokat illeti a sötét varázslatok kivédése órán, nagyon megszerettem Lupint, és felrémlett bennem, hogy milyen jó latint tanulni, és kiszúrni a beszélő neveket ;) Ha már beszélő nevek, nem feledkezhetünk meg a Tekergők térképének atyjairól sem. Imádom a beszéd stílusukat, legalábbis azt, ahogy vissza tudnak beszélni!
Minthogy kicsit kaotikus vagyok, áttérnék a dementorokra. Komolyan rosszul éreztem magam miattuk! Szörnyű lények, gusztustalanok! Milyen már, hogy mások boldog pillanatait szívják el, hogy közben a szenvedésükből táplálkozzanak, vagy valami hasonló kegyetlenség?! Szóval nagyon örültem az Expecto Patronum igének, pláne a végén... 
Közben  pedig véglegesen megszerettem Hermionét, na meg a fantasztikus kitartását, és az ebből fakadó ötleteit:) De ugyanígy a szívemhez nőttek a fiúk is, akiken egyre jobban kiütközik, hogy már nem azok a kisfiúk, mint az első részben, de azért van mit csiszolni még. 
És akkor a nagy titok, a csavar, a leleplezés. Hát, huh.. Eszembe se jutott volna az, ami végül kikerekedett az egészből! Imádom, hogy egyre közelebb kerül a múlt, s annak titkaira fény derül. 
Majdnem szomorúan váltam el ettől a résztől. Úgy éreztem igazságtalan a világ, majd egy bagoly és egy pergamen képében megérkezett a megnyugvásom.
≈Imádtam, és elmondhatatlanul megkönnyebbültem, hogy Harry nem egyedül van ebben az egyre változó világban.

A Tűz serlege
Mindent egybevetve, ez a rész viszi a pálmát. Egyszerűen hihetetlen dolgok derülnek ki, miközben felfoghatatlan események folynak... Kell ennél több?
A hátulján:

Melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát? Ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Utóbbiért három boszorkány- és varázslóképző tanintézet legrátermettebb diákjai küzdenek. A világraszóló versengés házigazdája Roxfort, az az iskola, ahová Harry Potter immár negyedévesként érkezik. S ahogy az a felsőbb osztályosoknál már egyáltalán nem különös, Harry és barátai a másik nemet is felfedezik… 

Ám nem csupán e kellemes izgalmakat ígérő események várnak rájuk. Voldemort, a fekete mágusok vezére újból készülődik…
Fel nem foghatom, hogy volt képes úgy megírni az írónő ezt a rész, hogy majdnem teljesen lerágtam az ujjamat is az izgalomtól. Végig fenntartotta az érdeklődésem, és annyi információt sűrített bele, hogy csak úgy tágult a szemem a csodálkozástól. 
Már az eleje kísérteties, hisz nem is Dudleyéknál kezdünk, hanem valami iszonyúan vészjósló helyen. És ez nem minden...Azok a furcsa álmok, amik nem is álmok! Nem is mondok többet.
Az izgalmak, és rettegések sorozata a Világkupa döntővel kezdődik, ami frenetikusra sikeredett, amellett, hogy már lehetett szövögetni az összeesküvés elméleteket.. De mindez korántsem volt annyira kirívó, mint a Trimágus Tusa.. Ami mellesleg itt inkább Tetramágus Tusa (bocsi a rossz szóviccért).
Mint egy korábbi posztban írtam, jobban izgultam a próbáknál, mint maguk a versenyzők! Hogy honnan jöttek az ötletek, nem tudhatom, de mind-mind izgalmas, figyelemfelkeltő és annál ötletesebb volt.
Nem is beszélve a párhuzamosan folyó történésekről. A triónk jellemfejlődéséről, szinte már felnövéséről. Az eltűnt mágusokról, az ijesztő tanárokról, a furcsa igazgatókról, és az idegesítő riporterekről. És a sötét felemelkedéséről... Elég sok mindenre kellett Potternek figyelnie, de eddig hősiesen állja a strapát:)
≈Ezek összességéből született meg ez a fantasztikus könyv, ami kedvencemmé vált! De mi sül majd ki ebből a kavalkádból? Valahogy úgy érzem semmi jó...