Szerdai kívánságok

Már oly' rég volt valóban a szerda egy Kívánság Szerda, így a mai feltétlenül az lesz!

Nem nagy titok, hogy elkezdtem A koronahercegnőt, majd vasárnap jön is róla a vélemény, de a lényeg az, hogy kiderült, ez a történet sem egy kötetet tölt meg... Magyarán most várhatók majd egy évet, hogy folytatódjon a sztori. Mondjuk már a közepén éreztem, hogy ha a végére is jutunk a történéseknek, nagyon gyors lefolyású lesz, ami nem lett volna szép, ám végül nem jutottunk. Így marad a várakozás, amit utálok. Komolyan meg lennék sértődve az írónőre, ha nem kért volna elnézést, és köszönte volna meg, hogy mint rendíthetetlen olvasói, mellette állunk a 3. kötet után is 4. kötetere, és persze az az utániakra... De akkor is egy icipicit gonosznak érzem.

Az elkövetkező részek egy picikét spoileres lehetnek a sorozatra nézvén. Nyugi tényleg nem nagyon!:)
Úgy voltam vele, hogy ha már ennyire beleásom magam ebbe a világba, akkor legyen mély az a gödör. Így leltem rá még két novellára, ami szorosan kötődik a történet fő szálához. Az első még jóval America érkezése előtt játszódik, amiből megtudhatjuk, hogy Amberly hogyan is lett királyné. Legalábbis ezt írják róla. Biztos, hogy elolvasom, már csak azért is, hogy megtudjam, milyen ember volt a király. Hiszen America szemszögéből nézve nagyon ördögi, mégis valahogy beleszeretett Amberly... De majd csak azután kerül erre sor, hogy megkérem a kedves, aranyos, a világ legjobb házi fordítóját, essen neki ennek is a Lothaire mellett (bizony fordítja tovább a Halhatatlanok alkonyat után sorozatot!)

A másik novella pedig, a szekrényben lebukott Marlee-ék történetét meséli el. Amiről most, hogy már túl vagyok a 4. részen is, köztudott, hogy rendkívül jól sült el. Még jó, hogy Maxon egy csupa-szív ember. Nem is tudom mi lenne a lányával Kile nélkül... Magyarán ez is kötelező darab lesz. Talán majd ezekkel a novellákkal nyugtatom magam, míg ki nem jön az 5. rész.

Szóval kb ezek azok, amiket elfogadnék ha hozzám vágná valaki. Persze több is van, de ebből a világismeretből, már csak ezek hibádznak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Emmi Itäranta – Tiltott álmok városa

Az ég a földig ér

Jasper Fforde – Monokróm

John Cure - A gonosz új arca

Szaszkó Gabriella – Nyisd ki ezt a naplót!