Hazafele szerdán

A minap gyalogoltunk a metróhoz NinjaDeltiodMacskával, mikor figyelmes lettem egy két dologra a járda mellett. Tudniillik Pest nem a legtisztább város, de azért meglepett a fél papucs, a virágkaspó, és a locsolókanna feje, mint szemét-triumvirátus. Persze rögtön jött a jó kis vicc, hogy ezt fel kell jegyezni, mert ritkaság stb., és végül odáig fajult a dolog, hogy ráébredtem, akár egy Book Taget is lehetne belőle csinálni (erre erősen rásegített útitársam). Így született meg a bejegyzés, a kedden látott összeegyeztethetetlen szemetekből.

1. A jó öreg vietnámi papucs pár árván maradt fele- avagy egy könyv, amit nem fejeztek be:
Erre a Halhatatlanok alkonyat után sorozatot hoznám, ami abban az értelemben befejezetelen, hogy nem fordították le. Kb. a 18 kötetből, megvan 10, ami lássuk be panaszra nem ad okot, hisz több mint a fele. De, ez mégis kit vigasztal???

2. Magára hagyott díszes virágkaspó- avagy egy könyv, ami csak a polcodat díszíti:
Ezt a címet talán a Hex Hall sorozat nyerte el. Ugyanis szegénykémet még nem volt szerencsém olvasni, pedig pozitív visszajelzéseket kapok róla. De lehetne a Secret Circle sorozat is, mert ezt sem olvastam még csakis a tv sorozatot láttam... Van még mit pótolnom..arról is majd jön lassan a bejegyzés:)

3. A Locsolókanna rózsa, azaz egy olyan könyv, ami hideg zuhanyként ért:
Ezt úgy fognám fel, hogy melyik az a könyv, aminek a fordulata meglepett. Hát az biztos, hogy nem a Down to you... De az Ez a férfi trilógia igazán fordulatossá vált a végére, vagy az Árnyékvilág. Na az egészen kiborító volt, így legyen az. 

4. Papírzsepik hada, avagy egy könyv, amin kicsordult a könnycsepped:
A legutóbbira emlékszem élénken, ami a Toldi estéje volt. Annyira elszomorodtam, olyan komor volt a vége, hogy majdnem elsírtam magam a vonaton. Komolyan mindenkinek kötelező, és nem csak azért, mert tanulságos! Amúgy az én érzelmi szintem valahogy, olyan szintet üt meg, hogy a legkisebb veszteségen is képes vagyok sírni. Így mondhatni, az összes olyan könyv idesorolható, amiben valamiféle szomorú eset van.

5. Szélfútta átlátszó műanyag zacsi, azaz egy rendkívül átlátszó könyv, ahol már előre sejteni lehetett a kimenetelt:
Szerencsére minden író arra törekszik, hogy ez ne fordulhasson elő. Ebből fakadóan nincs olyan könyvem, ahol minden egyes részletet előre tisztán láttam volna. Ám azért jól meg tudtam jósolni a Flat Out Love, vagy a Down to you kimenetelét és még ki tudja miket.

Ez az első saját készítésű Book Tagem, igazán próbálkoztam! Remélem tetszett, és bárki nyugodtam viheti! Egyébiránt Mimivel azon dolgozunk, hogy valamiféle karácsonyos Book Taget alkossunk közösen, szóval lehet várni!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Emmi Itäranta – Tiltott álmok városa

Az ég a földig ér

Jasper Fforde – Monokróm

John Cure - A gonosz új arca

Szaszkó Gabriella – Nyisd ki ezt a naplót!