Szombatról szombaton



Ugyebár múlthét szombaton a Kildara egy újabb rendezvényén vettem részt. A mostani leginkább a történelem és az irodalom összefolyásának témáját boncolgatta. Meg kell mondjam, igazán érdekes, szórakoztató és olykor humoros kérdések révén törtét mindez, és még emberközelibbé tette, hogy az írók a magánéletükből szedett tapasztalatokkal támasztottak alá, vagy reagáltak egy-egy kérdésre. Humoros, élvezhető, érdekes, informatív és aranyos volt. Szóval nagy köszönet a szervezőknek, és Chritinek a fantáziadús kérdésekért! (itt található a közös írásunk)

Akkor bele is vágnék, hogy megalkossam a csodát, és elétek tárjam a múlt szombati légkört, minden kis mozzanatával.

Kezdődött azzal, hogy végre nem voltam késésben, és a fotós után meg is érkeztem. Majd repültem a tombolás asztalig, hogy lecsaphassak a számomra oly' kedves számokra. Ezután természetesen feliratkoztam és engedélyt adtam az arcom publikálására (mint valami híresség:D). Majd csak ezután néztem fel, és láttam, hogy egy üres asztal sincs, sőt egy szék se amire ülhetnék.. Csak a terem másik végébe, de az nem jó nekem, hisz nem látom az írói kerekasztalt csak hallom... Tehát egy-két vándorlás után ráleltem egy kényelmes kanapéra közvetlen a színpad mellett, nem is értem, hogy nem telepedett rá senki.. Én megtettem egy csésze teával és egy jegyzetfüzettel karöltve. Közben kiderítettem ki az a Christi és odarohantam hozzá, hogy bemutatkozzak, tudniillik még nem találkoztunk személyesen. Kicsit izgult, gondoltam a moderátori feladatok miatt, és nem is tévedtem. Majd bemutatott Adának is, aki Viviennek, szóval kedvesebbnél, kedvesebb emberek vettek körül, sőt könyvet is adtak, meg ajándéktárgyakat a közelgő játékhoz! Lehet ezt fokozni? Majd kibújtam a bőrömből, miközben egy kicsit, azért meg voltam illetődve.

Ezek után, hogy egy kicsit beleláthattatok az élmény-, érzés-világomba, jöhet részletesen a kerekasztal:)

Az írók becses köre: Sipos Gergő, Izolde Johannsen, Cselenyák Imre, Benkő László, Marcellus Mihály, és Kapa Mátyás. Hogy miért jobbról kezdtem nem tudom.. És az első jobbról a kedves kérdezőnk, Christi.



1. Alapvető kérdés egy történelmi írónak, miért is a történelem?
Mivel ez egy teljesen szubjektív kérdés, így igen sok variáns érkezett rá. A csillagokon át, a rossz dolgozatok, a még rosszabb kémiaórák árán, a történelem tovább fűzésének szenvedélyén keresztül, a történelem mozgatórugójáig mindent említettek. De egy közös, mind-mind imádják a történelmet, igaz, hogy más-más formában és időben, de ez alapozta meg a döntésüket, hogy történelmi írok legyenek.

2. Az egymillió dolláros kérdés, hogy vajon hol a határ a valóság és a fikció között?
Ez már magában nehéz, hisz hol az a pont, ahol a könyv így szórakoztató irodalommá válik? Mert, ha az egész csak történelem, akkor nem csak egy töri könyv van a kezünkben, és kész? Számomra igazán tetszetős választ adott erre Sipos Gergő, "a tökéletes hazugság 90% igaz" megszólalásával, és nagyjából ezen a tézisen alapszik mindenki elgondolása. Így leszögezhető, hogy egyaránt fontosnak tartják a megbízható történelmi alapot, és a megfűszerezésére, megerősítésére használt fantázia szülte részeket. Ez mind rettentően fontos, hisz a múlt sokszor rémisztő és kegyetlen, sőt visszatekintve nagyon az időben, szinte megállapíthatatlan a tények eredetisége.

3. Mekkora szerepet adnak önmaguknak a regényben?
Szerintem ez egy olyan kérdés, ami általánosságban rettentően foglalkoztatja az olvasót, legalábbis engem biztos. Mindig belegondolok, hogy mondjuk az adott szereplőt kiről, miről mintázta, honnan, miképp alkotta meg ilyenre? Na, most erről a titokról is lehullott a lepel! Meglepő módon (én letaglóztam) négyen egyáltalán nem írják bele magukat.. Van, aki ismerősről, utcán szembejövő idegenről, régi tanárról mintáz szereplőket, de magukat semmi pénzért nem írnák bele. Mármint az természetes, hogy a gondolataik itt-ott megtalálhatók az egyes személyekben, de teljes egészében önmagunk sehol. Mindezt talán leginkább azért, hogy ne egy idealizált ember képe kerüljön bele a könyvbe, hanem egy élő, lélegző személyiség alakuljon ki, minden hibájával együtt. Hisz önmagukon már látják a hibáikat, és azt javítani is tudják, de nincs ember hibák nélkül, így inkább mellőzik a tökéletesre szabott énmást. Ellenben Mészáros Mihály és Kapa Mátyás másként vélekedik. Mészáros Mihály fontosnak tartja, hogy önmagának egy részét beleültesse a szereplőkbe, mert ettől érzi őket még inkább hitelesnek. Bár szerintem ez majdnem ugyanaz, mint a többiek gondolati átültetése, de ők akkor is tartják magukat a "nem vagyok benne" elvhez. De a legérdekesebb személy Kapa Mátyás, aki véleménye szerint nem írta bele magát a könyveibe, és nem is szándékozott, de ismerősei viszont az ellenkezőjét állítják. Furcsa lehet hallani, hogy mások megemlítik, hogy egyes tulajdonságaid megegyeznek az általad kreált szereplőjével, de nem egy rossz érzés...

4. Egy újabb személyre szabott kérdés a történelem és a suli kapcsán...
Meglepő lehet, de nem mindenki jeleskedett történelem tantárgyból. Van, aki rossz tétel húzott, mert nem érdekelte az az időszak, így nem tanulta meg, vagy olyan, aki a tanár miatt nem kedvelte a történelmet, és inkább maga tanulta, saját értelmezést adott neki, de van olyan is, aki szín 5-ös volt, és minden apró kis részletbe beleásta magát, még olyanba is, amit a tanár nem tudott... Szóval széles a skála, de végeredményben nem ez határozza meg, hogy milyen jók a saját pályájukon, hisz mindenki tanul történelmet, de nem mindenki lesz történelmi író kapásból.

5. Hol a határ az irodalom és a történelem között?
Mint ahogy a 2. kérdésnél is feszegettem, a lényeg az, hogy hol különül el a kettő, és hol van az, ahol találkoznak. Na, és itt aztán van minden, így sorba haladnék. Sipos Gergő szerint, a kapcsolat valahol a kötelező olvasmányokon alapszik (persze a történelmi témájúakra gondol), és a kicsik oktatásában. Hisz már óvodában a meséket úgy kezdjük, hogy "Egyszer volt, hol nem volt..." és ez magába foglalja mind az irodalmat,mind a történelmet. Dénesi Ildikó viszont egyáltalán nem lát összefüggést. Ezt leginkább Cselenyák Imre tudta alátámasztani. Méghozzá azzal az elmélettel, hogy maga a szakma szeretne csak igazán határt kijelölni, míg az olvasóközönség inkább összemossa, ezért nincs egyetértés, és tökéletes válasz. Emellett Benkő László mondott egy tanulságos történetet, miszerint a mai gyerekek élő írót elképzelni sem tudnak, "ha valaki író az már régen halott". Ezt az oktatási problémát csak úgy lehet kiküszöbölni, ha ők írók az irodalmat és a történelmet közel hozzák egymáshoz, és így száraz anyag helyett, egy emészthető formában juttatják el a történelmet a gyerekekhez. Majd végül Kappa Mátyás szerint az irodalom tárgya a történelem, így szétválaszthatatlanok, még ha az irodalomnak több ága is van.

6. Mi a helyzet a kutatómunkával?

Egy biztos, kihagyhatatlan, azaz KÖTELEZŐ! Mindenki egyetért, hogy az, ami kikerül a kezeik közül nagy felelősség, és valamilyen szinten tanítóvá válnak vele, így mindinkább arra kell törekedni, hogy a legapróbb részletig hiteles és megbízható legyen a történelmi alap. Több forrásból kell megvizsgálni, összeollózni, esetleg ellátogatni a helyszínre stb. Persze ez egy rettentően hosszú, időigényes feladat, de megéri. Főleg, ha olyan vicces jelenetekbe keveredünk, mint Kapa Mátyás -akihez tapadnak a szereplői és otthon is kísértik-, aki nem mer bemenni a fürdőszobájába, nehogy megzavarja Leo pápát.

7. Általam feltett kérdés a vázlatírásról...
Nekem mindig fejtörőt okozott, vagy elgondolkodtatott, hogy azt a rengeteg csavart egy regényben, hogy képesek az írok fejben tartani.. és arra jutottam, hogy sehogy, ezt mindenképp le kell írniuk valahova.. Majdnem igazam is lett. Ugyanis ketten is vázlat nélkül alkotnak. Sipos Gergő magát álmodozónak vallva, nem készít vázlatot, hanem az írás közben ihletődik meg. Szintúgy Benkő László, aki egyszer megpróbálta magát egy vázlathoz tartani, de kudarcot vallott. Neki is jobban megy, ha szabadon barangolhat jobbra-balra, és nincs keretek közé szorítva. Dénesi Ildikó az egyetlen a csapatban, aki egyszerűen vázlatot ír, és azt segítségnek is használja. Mert lehet, hogy a fennmaradt két író is vázlatot ír, de meglepően furcsán teszik mindezt. Mészáros Mihály például megszállott, nemcsak hogy vázlatot ír, fényképeket készít hozzá, ellátogat a helyszínre, és ott is ír néha. Míg Kapa Mátyás a közepétől kezdi a vázlatírást (elképzelni sem tudom), és rajzokat és ábrákat készít hozzá. Soha nem gondoltam volna, hogy ezerféleképpen lehet ezt művelni.

Nagy vonalakban így zajlott a dolog. Még ezután következett a Vivien Holloway-es interjú a legújabb kisregényéről a Tolvajok kézikönyvéről, és dedikálás (nekem is van!!:)), majd a tombola, amin nem kis meglepetésemre a 13-as számmal nyertem is egy bögrét könyvjelzővel!
Egyszóval fantasztikus volt! Hamar elrepült az idő, megismerkedtem egy-két emberrel is, és hallgathattam a bölcsebbnél bölcsebb tanácsokat, tapasztalatokat az életből, sok-sok író szájából. Hát kell ennél több? Igen, egy következő rendezvény!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Anne Bishop – Holló a hollónak

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Michael J. Martinez – Az Enceladus-krízis

Cassandra Clare - Holly Black: A bronzkulcs

A. O. Esther – Frigg rokkája II.