Josh Malerman - Madarak a dobozban
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
~ Kezdeném a legszembetűnőbbel az értékelést: a borító. Mennyire jól néz már ki?!
Csak hálát tudok rebegni a Fumaxnak, hogy megtartották az eredeti borítót.
De ugye egy könyvet nem a borítója alapján ítélünk meg, szóval lássuk a tartalmat:
A jól bevett posztapokaliptika itt is fenn áll. Az emberiséget ismeretlen erők ostromolják. Aki meglát "valamit" (az egész könyv alatt nem igazán tudjuk meg miket, csak valami szörnyszerűségeket) az hirtelen bevadul, és lemészárol mindenkit magát is beleértve.
Az emberek pedig kreatívan megoldják ezt a gondot. Egyszerűen nem nyitják ki a szemüket.
Iszonyatosan tetszett ez az ötlet. Megvonni az embert az egyik alap érzékelésétől borzalmas lehet. Persze az elbarikádozott házban kinyithatod, de mégis ott a veszély: mi van, ha mégsem vagy biztonságban?
Maga a történet egy nő, Malorie életét követi nyomon két síkon. A múltban, mikor ez az egész elkezdődött és menedéket keresett, majd talált, illetve mikor a gyermekeivel elhagyja több év után ezt a menedékét, hogy másikat találjon. Teljesen vakon.
A múlton van a hangsúly természetesen. Ahogy a várandós Malorie hirtelen idegenekkel összezárva találja magát egy házban, és kell, úgymond, új életet, és világrendet felállítania. Ez hol kisebb-nagyobb zökkenőkkel sikerül is, amíg... nos, nem lövöm le a poént.
Mégis én egy kicsit jobban szerettem a jelent. A Lány és a Fiú, akik még csak nevet se kaptak ebben a világban, úgy lettek Malorie által kiképezve, hogy halljanak mintsem lássanak. Ahogy pedig vakon leeveznek egy csónakban bekötött szemmel, én nem hittem volna, hogy egy evezés leírása lehet ennyire érdekes.
Talán amit egyedül hiányoltam azok a "szörnyek" jelenléte. Engem komolyan érdekelt volna róluk még akár csak pár morzsa is.
Összességében nagyon jó könyv volt, még ha némi hiányérzetem is volt. Viszont várható a folytatása, aminek egyrészt nagyon örülök, mert tényleg szuper a sztori, mégis kissé sírok is, mert még egy sorozat került a hatezer elkezdett másik mellé.
Kedvenc szereplők: Fiú, Jules, Malorie,
Amit szerettem: az alapötlet, Malorie hallás tréningje, ahogy hordják a vízet
Amit nem szerettem: kevés szörnyek, kicsivel többet az egésznek a kezdetéről
Kedvenc idézet: "Meg kellene vakítani azokat a gyerekeket. Abban a pillanatban,hogy megszületnek."
10/9
Megjegyzések
Megjegyzés küldése