J. L. Armentrout - Opposition

Most ébredtem rá, hogy akár ezt is
lehetne zöld borítósnak nevezni...

Az Opposition, és egyben a vég...
Nem a könyv kimenetelének szánom a gyászos címet, mindössze azt sajnálom, hogy vége. Mindig nehéz megválni egy világtól, főleg, ha egy jó ideig benne is él az ember. Egyébiránt nem szánnék sok szót ennek a bejegyzésnek, hisz, aki csak belekezdett, mind-mind eljutott idáig. Így egyértelmű, hogy nincs kit buzdítani a közönségben. 
Csak a formalitás kedvéért, a hátoldal:

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.

Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.

Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük...
Eléggé baljós, mint az előző rész vége is. Úgy érzem, hogy sorozat végére igencsak a függővégek-mesterévé avanzsált írónő. És, hogy őszinte legyek, nem kedvelem emiatt... Mindig olyan érzést kelt bennem, hogy azért "nincs vége, de mégis ez a vége", hogy a következő kötetet is el tudják adni. Mindegy is, ezen túllendülve, tudtam értékelni a könyvet. Mint az összes részben most is vicces és izgalmas volt a szituáció, de sokkal véresebb és hangsúlyosabb. Valahogy az utóbbi részekben sokkal több figyelem fordult a harcjelenetekre, amit amúgy nem bánok, sőt valamilyen szinten átfogóbb képet adott az "idegenekről". De, ami a súlyosságot illeti, itt már nem csak azon izgult az ember, hogy egymáséi lesznek-e, hanem sokkalta globálisabb problémán! És ez rendkívül felfokozottá tette a könyv hangulatát. 
Végig azt vártam, hogy kiderüljön Kat különlegesebb a többi hibridnél, és végül az is lett, de nem úgy ahogy gondoltam. Nem az erőbeli képességei tették többé. Lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert sokszor Daemon szemszögén át láttatja az írónő, de nem is érdekel, én többnek érzem és kész! Ami pedig Daemont illeti, nem tökéletes, de törekszik rá. Nem lettem egy a fanatikus rajongói közül, de én sem tagadhatom, hogy ha a szomszédomba lakna, nem próbálnám meg vele! Könyörgöm senki sem állíthatja, hogy egy részecskéje sem fogta meg, hisz direkt úgy lett megírva, hogy ezer arcát lássuk. Ebből egy csak megfog?! Szóval nem olvadok el érte, mert az az érdem mást illett, de korántsem lennék rá immúnis. De, ha ővele nem is akkor, Archerrel biztosan lehet szimpatizálni! Nagyon megszerettem, mint ahogy Lucöt is! Mindkettőjüknek meghatározó szerepe van, és nagyon kellettek ebbe a világba. Majdnem annyira az arumok is, de nem engedek a spoileres részemnek...
Visszatérve a cselekményre, megint csak lesokkolva éreztem magam egy két momentumnál, ezért is kellett pihentetni... Képtelen vagyok eldönteni, hogy hogyan is viszonyuljak hozzá, főleg a végéhez, mert felkavart. Pláne, hogy nemcsak a vége! Annyi minden történt az 5 könyv alatt, már szinte egybefolyik. Sokan haltak, tűntek el, sokan életben maradtak, és páran a világra jöttek. A velem hasonszőrűek ezt mind nyomon követték. És én itt a végén csak annyit tudok mondani, hogy hihetetlen, nem tudom, csak egy biztos, aki kalandot akar olvassa el. Köszönöm, hogy leginkább szem, de lélek-tanúja lehettem mindennek!
≈ Elterveztem, hogy nem írok sokat, és talán többé kevésbé sikerült is, de az nem, hogy ez érzelemmentesen menjen... Kedvenccé vált, de nem az egyes kötetetek, nem, hanem az egész együtt!
10/10*