Boldog Karácsonyt!

Ha esetleg akad még valaki, aki nem a temérdek ajándékának a csomagolását tépi ketté (csak óvatosan, mi van ha könyv?!), vagy még éppen nem teljesen kajakómás és mozdulni is tud, akkor annak nagyon köszönöm, hogy minket olvas, és boldog karácsonyt neki!!! Ám a lényeg, idén NightFlowerCaptaintól egy kis novellát kaptam ajándékba. Rendkívül meghatódtam, egyáltalán hogy ennyi energiát fektetett bele sőt, hogy emlékezett rá, mikor megígértettem vele, hogy majd ír nekem valamit. Ezért és, mert imádom ahogyan ír, úgy gondoltam (meg bele is egyezett) megosztom veletek, hogy mindenki ajándéka lehessen!

Közeledett a Karácsony. A hold a szokásosnál is vakítóbban vonta be ezüstös fényével a csillámló havat. Az erdőben egy fiú bandukolt. Lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel rúgta maga előtt a porzó, fehér havat. Fázott, de nem volt kedve hazamenni. Magány horpasztotta vállait. A szülei rég meghaltak. Vagy nyolc tél is eltelt már azóta, s a fiú egy öreg juhásznál élt a falu szélén. Gyakran volt egyedül kedves juhaira vigyázva, amikor az öreg a vásárban volt és újabb bárányokat vett vagy gyapjút eladott. A töprengését egy erős széllökés sodorta el. A holdat lógó hasú, fekete felhők rejtették lassanként jeges köpönyegük mögé. Közeledett a hóvihar, így aztán hazafelé vette az útját. Nehezen tudott haladni, mert a hideg fehérség méteres volt és combig belesüppedt. Már látta az ablakból kiáramló meleg fényt. A küszöbön lesöpörte magáról a havat és bement. A kandalló mellett egy öreg pásztor ült, haját és szakállát az idő fehér dérrel vonta be, s kezét a munka tette vastag kéreggel borítottá.

- Hol voltál, fiam? Késő van és jön a förgeteg! – emelte rá mély, szürke szemét.

- Az erdőben – mondta a fiú, miközben levetette kabátját és leült az öreg mellé.

- Van még cipó a kosárban, egyél – intette a juhász – és tea is van, forró, mert látom alaposan átfagytál.

- Igen, átfagytam – felelte, és éhesen nekilátott a friss ételnek. Eközben a fellegek ontani kezdték csüngő hasukból a töméntelen havat és a szél bömbölve tépkedte a fák csupasz ágait. Később a házra álmos sötétség borult, de az akolban még folyt az élet és a kolomp a birkák nyakán hangosan dalolt, miközben tolakodva, bégetve tömörültek össze a zúgó förgetegben, amelynek hangja még az akol vastag gerendáin is áthatolt.

Reggel a napot kövér, szürke pamacsok takarták, mikor a fiú álmosan támolygott ki a házból.

- Holnap Karácsony – dörmögte a juhász.

- Akkor ma a vásárba mész – mondta csüggedten a fiú maga elé.

- Persze, hogy megyek, most veszik a legtöbben a gyapjút.

- És velem mi lesz? – nyögte ki azt a mondatot, ami hét kerek éve minden Karácsonykor nyomta a lelkét.

- Veled? – az öreg úgy nézett rá, mint aki még nem látott embert. – Hát itthon maradsz. Eddig is megoldottad, nemde?

- De… – lehelte a fiú csüggedten.

A falu messze volt és az út oda csúszós, köves úton vezetett. A juhász nehezen haladt. De egy bő óra alatt odaért a vásártérre, ahol most minden asztal roskadozott az áruktól, s a levegő az árusok és vevők hangjától volt terhes. Finom mézeskalács illat szállt és egy csapat lány és fiú meleg karácsonyi hangulatot varázsolva énekelt. Az öreg odalépett az egyik emberhez.

- Jó napot József! – köszöntötte.

- Jó napot! – rikkantotta jókedvűen az idős férfi. – venni jöttél vagy eladni?

- Eladni. – morrant az öreg, s egy óra sem telt bele, eladta a gyapjút, amit magával hozott, hogy aztán békén körülnézhessen a vásárban. Egy öt éves forma kislány zokogott a tömegben. A juhász odafurakodott hozzá.

- Hát téged mi lelt? – szólította meg a hüppögő ruhakupacot.

- Édesanyám azt mondta, hogy várjam meg itt, mert átmegy egy szomszéd árushoz, de reggel óta nem jött vissza.  Az öreg és a kislány felkeresték az embert, akiről a kislány beszélt. Már régóta elment – mondta amaz, mire útra keltek, és bekopogtattak a nő házába.

- Tessék! – nyitotta ki az ajtót.

- Nézze asszonyom, hazahoztam a gyermekét, aki egész nap sírva önre várt! – mondta az öreg mogorván.

- Jesszusom! – sápadt el az asszony. – Ne haragudj kicsikém! Teljesen kimentél a fejemből.

- Elnézést uram, – fordult a pásztorhoz zavart tekintettel, s szemeiben a kihunyóban lévő értelem utolsó zsarátnokai égtek. El kell utaznom néhány évre – mondta - Vigyázna rá? – tette kezét tétován a gyermek rongyokba burkolt fejére, a gyermekére, akinek a nevét lassanként maga is elfelejtette.  Majd választ sem várva bőröndöt ragadott, és otthagyta a pityergő kislányt, meg az elképedt juhászt a kavargó hóesésben.

- Gyere kislányom. – mondta a pásztor, és szomorú pillantást vetett a megdöbbent, síró-szipogó gyermekre. Megvették a karácsonyi halat és a kislánynak egy vastag gyapjúkabátkát, mert majd megvette szegényt az Isten hidege. Hazaindultak.

Eközben a fiú újra elindult megszokott téli sétájára. Már késő délután volt, mikor furcsa hangra lett figyelmes. Közelebb ment a zaj forrásához. Hirtelen megtorpant. A hóban egy körülbelül három hónapos sárgásszőrű kiskutya kuporgott és szűkölt. Meleg fekete szemeivel érdeklődve nézett a fiúra és elhallgatott, amint észrevette. Ő pedig felemelte és bebugyolálta a sáljába és elindult haza.

Amikor megérkezett a ház üres volt. Sötétedett, ezért begyújtott a kandallóba. A vidáman táncoló tűz melege hamar átjárta a szobát és a kiskutya felfedező útra indult a számára ismeretlen birodalomban. Botladozva járt körbe és mindent megszaglászott. A fiú egy tálkába tejet töltött és lerakta a kölyök elé. Az meg játékosan ugrott egyet és mivel látta, hogy a tányér nem ugrik, közelebbről is megnézte azt. Beledugta kis fekete orrocskáját és tüsszentett egyet. Elkezdte lefetyelni és az utolsó cseppig eltüntette a tejet, majd a fiú mellé gömbölyödve elaludt. Lassan a tűz is kialudt és a kutya meg a fiú szuszogását a tiszta csend tette élesen hallhatóvá.

- Ébredj! – bökte meg valaki a fiút – Ébredj! – ő pedig kinyitva szemét először két hatalmas búzavirágkék szempárt látott. Aztán kirajzolódtak a homályos foltok, és a foltokból egy szomorkásan mosolygó kislány alakja bontakozott ki.

- Te olyan vagy mint a nagymamám. Folyton alszol. – jelentette ki a lányka nagy komolyan, aztán elgondolkodott. – De én szeretem a nagymamámat. – mondta. Gyere, nézd! – vonszolta a fiút, akinek a szeméből teljesen elszökött az álom. – Látod? Meghozta a Jézuska a karácsonyfát! – aztán odalépett a fát szaglászó kiskutyához – Ő a tiéd? – kérdezte, vékony karjaival átölelve a sárgás, szuszogó szőrmók nyakát.

- Igen – felelte a fiú - de lehet a tiéd is. A kislány elképedve nézett rá.

- Az enyém is? Komolyan mondod? Bácsi! Bácsi! – szaladt az öreghez – Ott, az a kutyus lehet az enyém is!

A fiú kérdőn nézett az öregre, akinek arcán egy rég nem látott mosoly ült.

- Boldog Karácsonyt fiam! – mondta, és a kívánság beteljesült. A fiúnak ez volt eddigi élete legboldogabb Karácsonya.     

Ha nektek is tetszett, légyszí' írjátok le, mert barátomra ráfér egy kis támogatás! És mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánok!:)