Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2016

Könyvfesztiválos szerda

Kép
Múlt hétvégén voltam életem első Nemzetközi Könyvfesztiválján, így gondoltam nem árt előtte felkészülni. Több szempontból is vizsgálódtam. Először is megbeszéltük a Kildarás csapattal, hogy hol s mikor találkozunk, majd a találkozó előestéjén összepakoltam a nélkülözhetetlen dolgokat, mint a toll, jegyzetfüzet stb. Természetesen másnap a tömegközlekedésen fedeztem fel a hiányát, szóval még jó, hogy összepakoltam a cuccaimat, hogy szépen otthon felejtsem... Szerencsére Christi kisegített így gond egy szál se. Ám mindezek előtt utána olvastam a rendezvénynek, de mégis maradtak kérdéseim, na meg a lányoknak is. Hát ezeket fel is tettem a kedves főszervezőnek, aki volt szíves gyorsan válaszolni. Itt is köszönöm neki!:) Tehát néhány apró érdekesség a Könyvfesztivállal kapcsolatban: Elsőre, egy könyvimádó számára érdekes kérdés tettünk fel, méghozzá azt, hogy megtudják-e mondani, hogy eddig hány könyvnek sikerült gazdát találnia a rendezvényeken? A válasz egyszerű és megmosolyogtató vo...

Josh Malerman - Madarak a dobozban

Kép
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött. A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé. Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vag...

Disney Book Tag

Kép
Vendégbejegyzés - NightFlowerCaptain Imádom a könyveket és a Disney meséket is, ezért esett erre a választásom, meg még amúgy sem csináltam book taget. A Kis Hableány - Egy könyv, ahol a főszereplő mindenét feladja, hogy együtt lehessen a szerelmével Bár a Kis Hableány meséjét nagyon szerettem, ehhez a részhez csak egy olyan könyvet tudok mondani, amit meg nem annyira. Stephanie Meyer Alkonyat sorozatára illik ez a leírás, ahol Bella tulajdonképpen a családjától kezdve a barátain át mindent eldob, csak hogy együtt lehessen a vérszívóval. Hófehérke és a hét törpe - Egy könyv, ahol a főszereplőnek imádni való barátai vannak Azt hiszem ez a Nalini Singh Angyali vadász sorozatára abszolút illik. Raphael és a Hetek, Elena barátaival együtt tényleg kitesznek egy jó csapatot. Vagy az írónő másik sorozata, az Egy világ - két faj - állandó küzdelem. Abban talán még jobban érezhető az összetartás és a szeretet. De a Percy Jackson és az olimposziak , és a legtöbb Meg Ca...

Ingar Johnsrud – Követők

Kép
Eredeti cím:  Wienerbrorskapet Sorozat:  Fredrik Beier 1. Kiadó: General Press Könyvkiadó Oldalszám: 428 Kiadás éve: 2016 Műfaj:  krimi, thriller Fordító: Vaskó Ildikó Egy igazán hideglelős könyv Elöljáróban csak annyit, hogy gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, mert brutális. A fülszövege: Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában? Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja a kísérleteit. Mire bukkanhatott és milyen eredményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani g...

5 pocsék könyv szép borítóval

Kép
Vendégbejegyzés -  Lollynymph Az, hogy egy könyvet milyen borítóval adnak ki, igenis sokat számít szerintem abban, hogy az olvasók szeretni fogják-e az adott könyvet vagy sem. Mert például lehet bármilyen jó egy regény, ha okádék borítót terveznek hozzá (vagy esetleg lecserélik az eredetit a magyar kiadásnál egy szörnyűre), sokan bele sem kezdenek, mert ha meglátják a könyvesboltban, eszük ágában sincs akár a hátulját elolvasni, megvenni meg pláne nem. Vagy, ellenkező esetben, a borítója alapján szuperfantasztikusnak ígérkező könyvről kiderül, hogy valójában pocsék. Természetesen nem a borító a legfontosabb, de legyünk őszinték, nem nyálazhatunk végig minden egyes könyvet, amikor választani akarunk, hogy mit olvassunk, vagy mit vegyünk meg, így gyakran a borítóra hagyatkozva szanálunk. És bizony gyakran nem azt kapjuk, amire számítunk... Összegyűjtöttem 10 olyan könyvet az általam olvasottak közül, amiknek a borítója és a tartalma egyáltalán nem passzol össze. Ennek most a felét...

Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja ( John Cleaver 4.)

Kép
Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska John Wayne Cleaver démonokra vadászik: megölték a szomszédait, a családját, és a lányt, akit szeretett, mégis mindig győzelmet aratott fölöttük. Most egy titkos kormányzati elitcsapatnak dolgozik, és arra használja az adottságait, hogy a lehető legtöbb szörnyeteggel végezzen… …csakhogy a szörnyetegek rájöttek, hogy üldözik őket, és a csendes macska-egér játék totális természetfeletti háborúvá készül kirobbanni. Johnnak nem tetszik ez az életmód. Nem akar az FBI bábja lenni, nem akarja, hogy egyetlen barátját egy elmegyógyintézeti szárnyba zárják, nem akar szembenézni a magát A Vadásznak nevező, rettenetes kannibállal és legfőként nem akar embereket ölni. De ahogy a mondás tartja, nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. Ezt a saját kárán tanulta meg, ahogy azt a ruháján egyre csak szaporodó vérfoltok is bizonyítják.Amikor John ismét szembeszáll a gonosszal, tudni fogja, mit kell tennie. ~ Vannak írók, akiknek könyveit az ember akkor is megvenn...

Stoner

Kép
Vendégbejegyzés - NightFlowerCaptain Ötven évvel azután, hogy John Williams írt az ügynökének, a Stoner bestseller lett. Teljesen váratlanul. Bestseller Európa-szerte. Maguk a kiadók sem értik. Bestseller a szó legtisztább értelmében – az a fajta, amely úgy születik, hogy az olvasók adják szájról szájra. „Csodás felfedezés mindazoknak, akik szeretik az irodalmat." Ian McEwan  „Briliáns, gyönyörű, hajthatatlanul szomorú, bölcs és elegáns regény." Nick Hornby  „Ilyen fantasztikus regénnyel ritkán találkozni az életben." Tom Hanks A történetről: William Stoner tizenkilenc évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára. Később tanár lesz ugyanott. Rosszul nősül. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán jut eszébe kollégáinak. A Stoner univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megör...

J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve

Kép
Harry Potter első kalandjáról, végre:) Night Flower Captain unszolására már kicsit régebben belekezdtem a sorozatba. Teljesen belemerültem ebbe a világba, igaz most egy kis szünetet vagyok kénytelen tartani, de haladok vele, és nem akarom sokáig marasztalni. Pláne, hogy most a filmeket is sorban levetítik, eddig előttük jártam, de beelőztek, sajnos.. Mondjuk nem is számít, mert nem nézem meg őket pont azért, hogy izgalmasabb legyen a könyv. Bár már az összes részt láttam, de régen volt és nem emlékszem tisztán. Így, meg enélkül is sok meglepetést tartogat a sorozat. Ez a rész is sokszor nyűgözött le.. A hátsó szöveg: A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt története meghódította az egész világot. Mint mondottam volt, lenyűgözött. Nem emlékeztem a filmbeli történésekre, ...

Jó lenne, ha...Tag szerdán

Kép
Rettentően illik a mai lélekállapotomhoz, ezért is választottam. Olyan sok mindennel tudnám folytatni azt, hogy Jó lenne ha... De azokért mind tenni kell, egyszer remélem mind meg is lesz, de ma azzal folytatom tevékenységeim sorát, hogy megcsinálom ezt a Taget:) Mellesleg a Tagről, biztos ti is eljátszottatok már a gondolattal, hogy más befejezést, esetleg kicsit más sorsot adtatok volna egy-egy szereplőnek, na én most meg is mutatom az én kis játékomat, már amire emlékszem:) 1. Jó lenne, ha lenne folytatása: Ez egyébként egy rendkívül trükkös kérés, ugyanis sok író esik abba a csapdába, hogy meghajol a rajongók kérése előtt és folytatja a fantasztikus költeményét. De nem mindig okoz a folytatás akkora katarzist mint várnánk, és ez sokszor tönkre is teszi az egészet. Például hasonlót éreztem mikor Kiera Cass úgy döntött, hogy folytatja a Párválasztó sorozat ot.. Még nem tudom, hogy jó ötlet volt-e. Ám visszatérve a kívánsághoz, sok olyan könyv van, amit imádok és úgy tovább olvasnám...

Történetek az árnyvadász akadémiáról 2. - Az elveszett Herondale

Kép
Döntéseink súlya... A már két hónapja edző, azaz halálán lévő Simont nehéz helyzetbe sodorták. Megoszthatja más titkát? Hozhat ő maga döntést, vagy mindenek felett a törvény áll? Egyre több mindenre emlékszik Simon, de Izzyvel nem tud mit kezdeni, hova vezet mindez? A Herondale-ekről elejtett kis történet pedig csak további kérdéseket vett fel bennünk. Vajon nem csak Jace az utolsó? Ha pedig nem, akkor vajon ki az? Ismerjük, vagy valaki új? Bizony majd megveszünk az új kérdésektől! Az már csak hab a tortán hogy beleolvashattunk Emmaék trilógiájába. És kínzás is! ≈A történet robog tovább, Simon egyre jobban belelát mit is jelent árnyvadásznak lenni, és így mi is új szemszögből nézhetünk már kedvenc harcosainkra. NinjaDeltoidmacska   KockaCica

Szombatról szombaton

Kép
Ugyebár múlthét szombaton a Kildara egy újabb rendezvényén vettem részt. A mostani leginkább a történelem és az irodalom összefolyásának témáját boncolgatta. Meg kell mondjam, igazán érdekes, szórakoztató és olykor humoros kérdések révén törtét mindez, és még emberközelibbé tette, hogy az írók a magánéletükből szedett tapasztalatokkal támasztottak alá, vagy reagáltak egy-egy kérdésre. Humoros, élvezhető, érdekes, informatív és aranyos volt. Szóval nagy köszönet a szervezőknek, és Chritinek a fantáziadús kérdésekért! ( itt található a közös írásunk) Akkor bele is vágnék, hogy megalkossam a csodát, és elétek tárjam a múlt szombati légkört, minden kis mozzanatával. Kezdődött azzal, hogy végre nem voltam késésben, és a fotós után meg is érkeztem. Majd repültem a tombolás asztalig, hogy lecsaphassak a számomra oly' kedves számokra. Ezután természetesen feliratkoztam és engedélyt adtam az arcom publikálására (mint valami híresség:D). Majd csak ezután néztem fel, és láttam, hogy egy ür...

Történetek az árnyvadász akadémiáról 1. - Az Árnyvadász Akadémia

Kép
Romokban, egyaránt a hely s az ember   Jó újra belecsöppenni ebbe a világba, egyszerre szívmelengető, s szívszorító. Olyan mintha egy új sztorit olvasnék, bár nagy vonalakban ez igaz is, mert hisz csak néhány szereplő egyezik a többi viszont teljesen új. Örülök hogy Simon kiállt magáért, mert így már van remény, hogy megtalálja önmagát, akár a régit akár az újat. Bár szegényke egyenlőre még csak egy elveszett bárány a sok fürdőruha modell között. És hivatalosan is George lett az új kedvencünk. Catharina Loss feltűnése pedig szintén örömteli volt, hisz őt az eredeti sorozatban nem igazán ismerhettük meg. Mindenesetre ezzel kezdődik el hát Simon új élete.  ≈ Újra a mókuskerékben, de a legnagyobb örömünkre! KockaCica NinjaDeltoidmacska

Április bolondja

Kép
Ha már napot is kapok rá, akkor lehetek egy kicsit bohókás... Tudom, tudom le vagyok cseppet maradva, de van mentségem. Ami, amúgy jó hír is egyben:) Először is, sokat halad a Kildarás projekt, élvezet a lányokkal dolgozni, már csak a találkozón szerzett élményekből is sokat tanultam. Mellesleg, arról majd lesz egy bejegyzés, de egyeztetés és feldolgozás alatt áll még. Másodszor próbálok lépést tartani a kötelezőkkel is, de ellenem szövetkeznek az már biztos! De akkor se fognak ki rajtam!:) Még ha három nevük is van, és összevissza használják... Amúgy nem rosszak, csak tudjátok, egy, rá van bélyegezve, hogy kötelező, kettő, az agyam hátsórészében motoszkál, hogy a Harry Potter csak rám vár... Harmadszor a kedves, becses facebook úgy határozott, hogy nem valós személy lévén nincs keresnivalóm a közösségi oldalon. Ez egy kicsit fájt, és váratlanul is ért, ám a névváltoztatás árán még megtűrnek... Így ezt a problémát is orvosolnom kellett. Plusz az oldal, amit létrehoztam hipp me...