Mesés szerda

Mivel tegnap előtt leesett az első hó arra gondoltam, hogy milyen mesés is ez. Mármint mesébe illő maga a látvány. A tény viszont, hogy pont a szünet utáni nap történt mindez, egy kicsit elszomorítóbb... Mintha odafenn nem akarnák, hogy egy jót hócsatázzak, csak azt hogy jól fenékre üljek a már megfagyott latyakon! Na szóval, minderről eszembe jutott ez a kis mesék book tag, így elő is vettem. Lássuk:)

1. A Kis Hableány- egy szereplő, aki kilép a komfortzónájából, s remélhetőleg nem viselkedik úgy, mint egy partra vetett halSzerintem könnyen mondhatom Celestet, igen ő megfelelő példa. Ő az, aki már a nem róla szóló könyvben is nagy fejlődésen ment keresztül, most meg a saját könyvében aratott! Mindenkinek nagyon ajánlom a könyvét, mert az egyik legjobb!:)

2. Hamupipőke- egy karakter, aki nagy változáson megy át
Ha jobban belegondolok, lehet, hogy ez egy kicsit hasonlít az elsőhöz... Bár mindegy. Többen is változnak egy könyvön belül, hisz az is kellően gördíti előre az eseményeket vagy olykor meglepetést okoz... Nem is tudom kit mondjak. Inkább olyan valakit választok, aki nemcsak belsőleg, de kívülről szemlélve is sokat változott. És ő nem más, mint Grace a Mercy Falls farkasaiból. Vagy említhetném a névrokonát is Bree Despain sorozatából. Vagy még más ezer meg ezer karakter, de ez a kettő ugrott be először.

3. Hófehérke- egy könyv, nagyon különböző szereplőkkel
Huh... A Végzet Ereklyéi sorozat villant az agyamba. Például Simon és Izy kapcsolata, vagy Magnus és Alec, és még néhányan a kötetek hosszú sorában. Gondolok itt a Pokoli szerkezetek trilógiára is akár.

4. Csipkerózsika- egy könyv, ami elaltatott
Lassan jön majd a véleményem a Greyről... Na talán az egy kicsit álmosítóra sikeredett, azért még nem írom le teljesen. De a Robinson Crusoet és azt az utálatos Az apácát is idesorolnám, sőt rájuk jobban vonatkozik! És talán még pár Ulpius-ház által kiadott 18+ könyveket, amiknek már a sztorija is egybefojt, és mondjuk nem vallanám be, hogy átrágtam magam rajtuk. (nem mindegyik ilyen)

5. Az oroszlánkirály- egy szereplő, akivel valami tragikus történt gyermekkorában
Talán szegény kis Grey ide passzol, de nem ő az egyetlen. Rengeteg szereplő szokott azért valamiféle ketyósággal küzdeni, mert a kedves szülei vagy pszichopaták, vagy súlyos betegek, vagy meghaltak. Vagy esetleg valaki másra igazak ezek, aki sokszor találkozott a gyermekkel. De általában arra építenek, hogy már halottak. A pszichopatára az Ököl/Jogos apucit mondanám, a súlyos betegre Willt mondanám a Luxen sorozatból, aki Blakere helyezett nagy nyomást (nem pont gyermekkor, de jól lesz:)) míg a halottakra Lena szüleit említeném meg. (nincs több link, mert ellustultam beszúrni őket, bocsi)

6. Szépség és a Szörnyeteg- egy szörnyen nagy könyv, ami megijesztett, de a végén kiderült, hogy igazi szépség
Azt nem mondanám, hogy a vastag könyvektől legszívesebben csinálnék egy hátraarcot és sikítva rohannék ki a világból... Így hagyjuk ki az "ijesztett" részt és térjünk rá arra, hogy giga nagy és jó. Több hátulütője van ezeknek a könyveknek, 1. leszakad a kezed, ha 5 percen belül nem támasztod alá valamivel, 2. nem fér el egy táskában a sok cucc mellé, de ha mégis, olyan mintha 2 mázsát cipelnél a válladon, 3. eltűnnek benne a sebtében kreált könyvjelzők, és mire megtalálod, az elejétől olvasva is eljutottál volna odáig. Talán kicsit túlzok, de azért van bennük némi igazság! Majd' elfelejtettem, a könyvek, igen ilyen volt az Opál, amit csak nehezen bírtam beszuszakolni a tankönyveim mellé, vagy a Kígyók sziszegése, ami még puha borítóval is a csuklóm halálát kívánta! Meg még van jó néhány vaskos kötet, ami hála az ebook készítőknek (esküszöm imádom a nyomtatott könyveket) nem nyírt ki, és mást sem. Bár anyum majdnem megszakadt az 1000 könyv, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz kézbevételekor, ezzel a könyvvel csak óvatosan.

7. Aladdin- egy szereplő, akinek teljesült a kívánsága
Úgy érzem egyre nehezednek ezek a meghatározások. Ilyenkor úgy sajnálom, hogy nem tudok minden könyvet szóról szóra felidézni magamban, hogy emlékezzek minden momentumra. Ezért ezt kollektíve ráhúzom az összes könyvre, mert mindegyikben (ami kedves, aranyos, happyendes) teljesülnek a kívánságok. De eszembe jutott egy,a Tizenhárom okom volt. Konkrétan az volt a kívánsága, hogy mindenki tudja meg miért is lett öngyilkos, és ezt prímán meg is oldotta.

8. Mulán- egy szereplő, aki nem az igaz valóját mutatja
Korábban NinjaDeltoidmacska kitűnően kifejtette, hogy ez egy tipikus szereplő, akinek egyszerre 1000 arca is lehet. Ott lapul pár igen megfelelő példa.

9. Toy Story- egy könyv, aminek a szereplői bárcsak életre kelnének
Az összes szexi pasi jöhet! Komolyra fordítva a szót, valahogy csak megoldjuk a szállásukat. Most tényleg komolyan, nem biztos, hogy akarnám, hogy életre keljenek. Ők pont oda, abba a világba valók, amit a könyv írója megálmodott. És valljuk be, azért kicsit fura lenne démonokkal, varázslókkal, tündérekkel, sárkányokkal, vérfarkasokkal, vámpírokkal, szellem látokkal és szellemekkel, angyalokkal, szuperhősökkel és vagy még 100 meg 100 lénnyel együtt élni. Vagy hát, az is lehet, hogy már most itt vannak, szóval inkább azt mondom tudni, hogy velünk élnek. Mindenesetre én egyenlőre megelégszem azzal, hogy a képzeletemben elevenednek csak meg a lapok szereplői.

És ennyi lenne mára, remélem senki nem fagyott halálra, és el tudta olvasni ezt a bejegyzést is! Köszi!:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Emmi Itäranta – Tiltott álmok városa

Az ég a földig ér

Jasper Fforde – Monokróm

John Cure - A gonosz új arca

Szaszkó Gabriella – Nyisd ki ezt a naplót!